Könnyű játék nyári délutánokra

Felnézni az égre és konstatálni, hogy többnyire kék. Előtte persze kikecmeregni az ágyból, utat törni a paplanhalálból a júliusi hőséget lihegő, nagybetűs élet felé. Megnézni a neten, van-é új Buckethead album, már lassan egy hónapja az utóbbinak. Szerencsére van, a Forensic Follies. Közben eljátszani, hogy élünk, hogy csinálunk is valamit. Eljátszani például, hogy nem vesszük zokon, hogy megdicsérik az embert minden mozdulatáért, csak hogy ne vegye zokon. Elgondolkodni a magyar nyelv rejtett aknáin: mi az hogy zok? Zokszó és zokon? Zoknak hívhatják például a zsidó dzsediket, akik a Tatuin bolygó valamely rejtett sivatagának közepén összehordott nomád táborban fejik a hasonló, egy szótagos furcsa névvel rendelkező, jakszerű háziállataikat. Vagy lehet, hogy úgy hívják őket, hogy Zokk.
Eljátszani illedelmesen a szerelmet, eljátszani szépen a lelkesedést. Játszani is engedd... Engedem. Kiváló színész válnék belőlem, nem maradna helye semmi tettetett póznak. Ismét egy rejtett akna: TETTETETT. Szépen képzeljük csak el ezt a szót mondjuk a jövő bináris szoftvereinek kódsoraként. TETTETETTETETTEEETTETTETEETETTEEETTETETETETETEEETETE. Remélem káprázik a szemünk. Egy assembler program szerintem hamar megzavarodna. A szeme legalábbis igen kis időn belül elkezdene kifolyni. Ha magyarszakosok pillantanak bele a jelen sorokba, tőlük elnézést kérek. Ők döntöttek igen rosszul annak idején, a jelentkezési lap fölött verejtékezvén. Biztos hosszú és meleg volt a nyár, a légkondi meg bedöglött. Előfordul az ilyen. A tolluk is biztos megcsúszott, nem volt rajta elég fogás és szépen megcsúszott.
Eljátszani, hogy érdekel, hogy bármit meg lehet fogalmazni újra. Lehet remixelni, újra montázsolni, többedszerre is interpretálni, mintha az ember kapna még egy alkalmat, hogy szólhasson, hogy az előbbiek kontextusában ismét előadhassa a mondanivalóját, ha más mondanivalója nincs is, legalább ezt, hogy nincs már mondanivalóm, köszönömszépen. De nem, azért neked van mondanivalód, el kell készülnöd a zseniális válasszal, ha máshogy nem, ki kell pecáznod valahonnan, egy Mucha-képekkel teletömött, eredetileg szilikon színű folyadékot tartalmazó kútból mondjuk. Hogy mit is kéne mondanod? Lehet, hogy kussolnod kéne és csak hadonásznod, vagy finoman tapogatnod a körülötted levőket, esetleg rámutogatnod a tárgyakra, ezeket a tárgyakat sorrendbe rakatnod valakivel, hogy kialakuljon valami szerencsétlen kollázs. Például azért is lenne mindez hatékonyabb számodra, mert már utálod a saját hangodat. A felvett és utólag relatív jó minőségben visszahallgatottat is, a koponyacsontjaidon és arcüregeiden átszivárgót is. Nem szereted, mert igen béna. Hiába hümmögsz, ha egyszer.
Eljátszani valami csúnya gesztussal, és más embereket is belevonni ebbe a hülyén szabályzott piti játékodba, hogy minden oké. Sokan viszont azt hiszik, hogy valóban, tényleg minden oké, tényleg így van megírva a nagykönyvben az egész, és tényleg, a saját életemben ráismerek a környezetemben tapasztalt mintákra, jé, élek, és mint egy egy fagyi alakú homokozóformát, lóbálod, ott van alatta az óvatosan lenyomatolt homokfagyi. Kemény fiú vagy közben, a párzás ösztöne, mint a megtépett genakker-kötél utáni izzás a tenyeredben, nyilvánvaló. Tudod lehelgetni, életre keltegetni a megfelelő alkalomkor, tudod becézgetni is.
Eljátszani, hogy mindez kiszámíthatatlan, eljátszani, ne sértődjön meg senki körülötted, amikor pont a katarzis pillanatában kezdesz bóbiskolni, nem, inkább te rettenj meg, vacogtasd a fogad egy kicsit, ügyes praktikákkal verd fel a pulzusod, noszogasd, hogy hé, hőkölj hátra álmos szemeiddel.