Alkalmi grafománia revisited

A tavalyi évben pont ilyenkor, július vége felé tört rám úgy igazán az alkalmi grafománia. Nem mintha éppen ezt a szükségállapotot akarnám feleleveníteni, hogy jé, pont egy éve is így viszketett a tenyerem. Azért is nem teszem most, mert nemsokára meghal a gépem. Hiába van minden bájtja külső hardverekre elmentve, meg fog halni lassan szegény, annak ellenére, hogy egy mekbuk. Nem szép látni, ahogy agonizál, de még kevésbe szép látni, ahogy én szenvedek vele. A mindennapjaim amúgy is vakarásnyomoktól éktelenkednek, lassan hegesednek a mindennapi percek, bűntudattal vakargatom magam, szúnyog száll a halántékomra, mit is tehetnék.