Kis séta a Marson

Vannak jóakaratú emberek, akik vigyáznak rám egyfolytában, és így nem is esik bajom. Ilyen jóakaratú ember vagyok például én is, vigyázok magamra, nem is esik bajom általában. De vannak más jóakaratú, szelíd emberek is, akik viszont másokra vigyáznak egyfolytában és így nekem gyakran csak ártanak akaratlanul is. Én is ilyen jóakaratú ember vagyok, hogyha másokra figyelek, akkor sokszor én szívom ezt meg a leginkább.



És ó, igen, és ó, és ja, reggel meghozta nekem a Mikulás a Solaristól a Marsbéli Krónikákat. Hahahaha. A youtube-os videó a leghíresebb koncertjükről való (Progfest, Los Angeles, 1996). A Tool most akkor kicsit pihen. Nem tudok most mit írni erről az albumról, csak azt, hogy Magyarországon is csupán egy japán reissue-hoz jutottam hozzá, valamint a Nostradamust az amazonról kell majd megrendelnem valami párizsi zenei áruházból. A Marsbéli Krónikákat 1983-ban vették fel. A Solaris című dal atmoszférikus akkordozása nagyon hasonlít a Nothing Else Matters intrójára, csak éppen 7 évvel korábban írták és sokkal több fantázia van benne a fuvola kísérettel. Az Apokalipszis kicsit Pink Floyd-os, csak sokkal intelligensebben megformált. Mindenfélét hallok benne, csak minden olyan baromi jó is egyben. A gitárszólókról még nem is szóltam. Most nem is akarok. Cziglán István tehát példaképemmé nőtte ki magát.

Mit mondhatnék. Nem esik a hó.