Epiphany

Január 6.

Lassan kimozdulnak az ablakok a helyükről, beilleszkednek a pupillák helyére, és közben a szoba is átszellőzik. Hiába láttunk át mindig is az ablaküvegen, mert gyakorta rossz szögből néztünk, és a saját tükörképünk fedte a valóságot az üvegen túl, de most, hogy a fókusztávolság nullára csökkent, most eggyé olvadunk a tükörképpel és végre színről színre látunk.
Epifánia ünnepén nem csinálok mást, csak baszom a rezet. Aludnom kéne már, de lefeküdnöm csak nem sikerül. Azt találtam ki, hogy a kagylóformájú belgacsokimmal kirakosgatom az utat az ágyig és mint a jancsiésjuliska, szépen hazatalálok a segítségükkel és közben be is falhatom a féldoboznyi desszertet. Az ötlet kiválónak bizonyult volna, ha valami titkos lény nem zabálta volna fel hamarabb a kagylókat, és nem rekedtem volna így újból a számítógép villódzó képernyője előtt az LCD-zuhanyban, elhagyatva, mint egy holdkóros.
De kicsit boldog is vagyok, boldognak érzem magam, mert befektetéseim látszólag megtérültek. Egy éve vettem az első gitáromat. 2008ban csak gitáros kütyüre és a dzsíemcíre be kellett áldozni durván 300e forintot és sokszáz óra gyakorlást, hogy most végre magamhoz képest baromi jól tudjak játszani. Ezt a szintet, amit elértem, csak 5 évvel későbbre jósoltam volna magamnak a kezdetekkor. Örülök, hogy most már tudom szórakoztatni magamat ezzel a hangszerrel.
Egyébként meg elfogyott itthonról a Guinness meg a Baileys karácsonyi rakománya. Gyásznap.