Tremonti ismét. Kollagén

A hétvégének vége, pedig én még csak most kezdtem volna el. Mark Tremonti éppen gitározhat a keleti parton Miami-ban, talán az új albumhoz ír szólókat, én meg az angol esszémet írom. Mit esszé! Nem gyalázzuk meg a műfaj méltóságát azzal, hogy az elsőéves angolosok fogalmazványait eszünkbe jutna esszének nevezni. Nem, ez fogalmazás. Fogalmazvány. Bevezetés, tárgyalás, befejezés. Jancsika reggel felkelt. Jancsika reggelizni kezdett. Bonyodalom: Jancsika magára öntötte a cerbonáját az asztalnál. Tetőpont: az Apuka jól elfenekelte a kelekótya Jancsit. Befejezés: Jancsikának még a PMS-es anyuka is jól beszól, Jancsika így sírva megy az iskolába, ál-barátai közé. A skatulyaelv alapján Jancsika reggele akár egy nagyobb fogalmazás bevezetéseként is elképzelhető, melynek bonyodalma már ál-barátai közt játszódik. Ebből áll össze később a disszertáció. Egyelőre még csak egy bekezdéses esszéket farigcsálunk. Na de mindegy.

Kevés inger ér, azok is csak vak szitákon át. Valaki most épp nekipréseli az arcát egy szúnyoghálónak, a túloldalon az arcbőr kockás párnákban nyomódik át, ugrál rajta a hideg féllábon és visítozik mindeközben. Ez a valaki én vagyok, szívom a friss levegőt, a kinti világ egy nagy artikulálatlan sóhajként lehel bele az arcomba. Szimatolok, hószag van, fagyszag van, ónos február.
Döntöm magamba még mindig az ásványvizet, hogy a vízháztartásom jó legyen. Persze ki kéne izzadni inkább, középtávfutóként. De az én szavaimat kimossák úgyis, kimossák mások, mint a salakot, és értelmüket vesztve motyogják tovább azt, amire nem rendeltetettek. A néma gyereknek pedig igenis érteni kéne a szavát. Minél többet iszik az ember, annál hidratáltabb lesz. Talán az én szavaim is visszanyerik kollagén-állományukat, hogy rugalmasabbak legyenek a hétköznapi párbeszédben, ne pedig csak márványpor vagy ilyesmi, ne csak a száraz való. Nem akarok meszes vigyort, mint amilyen a velencei maszkokon van, körmenetkor. Jobb az ilyet kerülni, és jobb bő alapozóval kiegyengetni a ráncokat is.