Biztonság, Bőség, Béke

Ma reggel a rasszistás óra után elmentem a kvesztúrába, és egy év eltelte után ismét sikerült meghosszabítani a diákigazolványomat. Némileg lehangoló a tény, hogyha tudtam volna, az egész procedúra csak abból áll, hogy rányalnak egy matricát a plasztikkártyára és kérnek tőlem egy ehakódot meg egy aláírást, talán nem szopatnak meg nyár folyamán háromszor az ellenőrök a battyányi téren hivatkozván a lejárt diákra.

Ugyanakkor mélységes identitás tudattal tölt el az, hogy ismét teljes jogú, hivatalos tagja lettem a társadalomnak és a kedvenc egyetememnek. Ugyan a telefonos időpontfoglalást még nem mertem egyedül intézni, ámde lassan elérkezik annak is az ideje. Van tehát egy bőrkötéses, témobilos kártyatartóm, benne a személyi igazolványommal, a vezetői engedélyemmel, a lakcímemet hivatalosító igazolvánnyal és a diákigazolványommal, valamint az adókártyámmal. Benne van ebben az elegáns, bőrkötéses kártyatarsolyban a középiskolás diákigazolványom is, mert végsősoron az hivatalosítja a középiskolás éveimet. Az útlevél csak alkalmatlanul kivitelezett fizikai volta miatt nincs benne ebben a bőrkötéses kártyatartóban, ha azonban évek múlva abból is csak egy apró kártya marad, nyilvánvalóan ott fog helyet foglalni a többi igazolvány mellett.

Remélem, teljes jogú polgári voltom mellett majd teljes jogú alkalmazott is lehetek egy multinacionális cég magyar leányvállalatánál, ahol az önértékelésemet maximálisan szabályozza majd az, hogy kreatív és zseniális problémamegoldó képességekkel megáldott munkatársaim, valamint vezéregyéniséggel felruházott főnököm miként büntet megvetésével a rosszul, és miként dicsér és ismer el a jól végzett munkámért.

Ahogy telnek az egyetemi éveim, és ahogy egyre idősebb és felelősségteljesebb leszek, valamint annak következtében, ahogy a lassú évek folyamán a maga méltóságában az én morális értékrendem is kibontakozik, úgy kezdem érezni biztos helyemet a társadalomban. Ifjú éveim alatt – mióta hivatalosan is betöltöttem a felnőtt kort – elkezdett foglalkoztatni egy sor kérdés a hitemmel, a transzcendens értékekkel, a pszichológiával és a szociológiával kapcsolatban. Az elveim, melyekre majd a nehéz és válságos periódusaimban is támazkodhatom, szép lassan körvonalazódnak előttem, az életemben eddig hordozott és némán csírázó értékek végre explicit hajtásokba borulnak. Felkészülök egy küzdelmekkel teli életre, ahol sajnos az emberek nem tisztelik egymást és az anyagiasság aljas ösztökélésére egymásra taposnak. A küzdelmet felveszem, de igyekszem segíteni embertársaimon. Történjék bármi, a mostanra elkezdődött eszmélkedésem következtében szerzett tőkesúly révén egyenesben fogok maradni. Még nagyon sokat kell tanulnom, sokat olvasnom és ráébrednem a világ sokszínűségére és rejtett értékeire. Tudni fogom, hogyha feljebbvalóim megdicsérnek vagy éppen szidalmaznak, az csakis az én érdekemet fogja szolgálni. Még az is lehetséges, hogy kiabálni kezdenek velem, megvetnek és megaláznak, ámde keresztemet vállamra véve folytatom az utamat a cél felé. Hogy mi is a célom? Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy az utam során majd szépen kirajzolódik, és visszatekintve, a bölcsesség szemüvegén keresztül össze tudom foglalni az életem értelmét. Ha három szóval kellene definiálnom az életemet és a vágyaimat a jövővel kapcsolatban, mint ahogy az minden szociológiai ill. pszichológiai interjú kedvelt kérdése, így tudnám összefoglalni az eddigi eszmélkedésem alapján: Biztonság, Bőség, Béke. Szerintem nem véletlenül kezdődik ez a három szó ugyanazon kezdőbetűvel, mely ráadásul keresztnevem kezdőbetűje is. Ez egy üzenet, mint ahogy az is, hogy a magyar „három“ szó a görög „harmonia“ szóból ered, ahogy ezt a minap olvastam. Az ember végtelen bölcsessége nyilatkozik meg a magyar nyelvben, mely a világon a leglogikusabb és legszebb, valamint a legbonyolultabb is egyben.