Enumeráció

Lassú víz partot mos, az engedelmesen zárt szájak belsejében kiütközik a nyirkos moha. Körben ülnek most a hétköznapok démonai és nem szólalnak meg. Ez bennük a pláne egyébként, hogy folyamatosan kussolnak.

Egy nagy koncentrikus körben ül a rutin démona, homlokára az van írva ügyetlen kalligráfiával, hogy „funkcióöröm“, mellette a reggeli görcstől való rosszullétek és hasmenések démona ül, kezében üres csajkát szorongat, benne két kapszulát öblöget, vágyakozva tekint áramvonalas alakjukra, mellette a napi kis megalkuvások koboldja vihog és folyamatosan előre állítgatja a karóráját, megpróbálja a hínáros időt felgombolyítani, tőle jobbra a beszólások arrogáns, kispéniszű szatírja hever, a körmeit reszeli beleszarósan és rossz konyakkal ápolja a szájüregét, őt a fülsértő zuhany-áriák, körömrágások, tollcsettintgetések, evés-közben-fogzománchoz-villát-odaverések és eszelős csámcsogások torz puttója követi, most is eszik, a villáját a fogához veri és finom dentin hullik a szájából csikorgó büszkeséggel, mint valami porcelánhó, mellette ott a kötelességérzet görcsöskezű, bőr fétis-szerkóba bújt kövéredő démonja, körülötte lobogó papírú naptárkönyvek, bennük ceruzahegytörésig vésett napirendi pontok, és épp a mellette rimánkodó kis kolduslányt próbálja magáról lerázni, aki az elfojtott apró megaláztatások felbugyogó savát keni szét kis köténykéjén, neki van egy párja is, egy kisfiú, aki kis, félvak macskakölyköket fojtogat két marokkal, facsarodott gyönyörrel és akinek a neve önsajnálat, és ott ül a felsőbbrendűség kikezdhetetlen, néma, komolykodó bronzbuddhája is, a párkapcsolatok, családok, klikkek, klánok és nemzetek hétköznapjait meghatározó céltudatos vitéz, akihez a legkönnyebben talán csak imádkozva lehet szólni, és aki kong belül telt, szelíd monofóniában, és rajtuk kívül még sok-sok ártatlan arcú démon is ott van, mindenféle szerelésben, ott van az a démon, aki a péntek éjszakai bulikba úgy veti bele magát reszketve, párzásra készen és rimánkodva, hogy ne legyen holnap, mint egy ártatlan, csatakos tengerimalac, ott ül a körben a rossz menzák, a hétköznapi kudarcok, a hétfőreggelek, a hajnali ónos esők, a sivár külváros démonai, a békávé járataira felcihelődő, magukban motyogó eszelős nyugdíjasok és nincstelenek védőszentjei, az orvul eléd rakott zéhápapírok fuldokolva nevető nénikéi, a szakító esemeseket gyártó szájber-denevérek, a lefekvés előtti ideges családi veszekedések szadista moderátorai, az egymást-megalázás sebszaggató gyóntatópapjai, az öntudatlanságba iramodás lapogató kezű pszichopatái és a kilátástalanság perverz optikusai.

Ülnek körben és nevetnek valami rossz viccen.