Ima forró zuhany alá lépés előtt

Felfedjem magam, ne fedjem. Beismerjek, ne ismerjek be. Gyónjak, ne gyónjak. Most pont ez van, ez az izgalomtól nyeldeklő sziromnyitogatás, ez a rossz hebegés, mert ha kilépünk meztelenül a semmibe, a nyakunkba hullik valami szilánkos, forró zuhany. Vagy maradhatsz, kisfiú, maradhatsz a betonbiztos atombunkervilágodban, ahonnan, mintha egy pestises falu lenne, se ki, se be. Maradhatsz ott, a lőrésekre tapasztva a füled, rimánkodva, hogy találjon már el végre azon az egy szem négyzetcentiméteren valaki.

Leginkább a kis világodat félted, mert szeretnéd az intimszférádat magad előtt és magad mögött és magad mellett jobbra és magad mellett balra többméteres távolságban tudni, arról álmodozol, hogy így majd nem ér senki egymáshoz, hogy végre nem tapossa egymást agyon a sok ziháló test. De belátod, így meg túl könnyű maradsz, a kis buborékod megtelik forró levegővel és elrepülsz, és soha senki nem kap utánad. Utána már lebeghetesz. Lebeghetsz, az kurvaisten.

Csak félsz, hogyha nagyon ki is lépsz a savas, forrázó záporba, hogyha nagyon bátor vagy meg minden, hogy fogod-e ezt bírni. Hogy ezt te meddig fogod bírni, van-e az atombunkerben elég tartalékod, nem hiányos-e a szerszámostáskád, van-e béterv, van-e valami kis acéllemezre vésett suta mottód, amit az ingzsebedbe tehetnél, hogy legalább a szíveden ne érjen lövés, mert azt nem szeretnéd látni, hogy mint a klóros víz a mammut2-s szökőkútból, kis folyadékhurkákban spricceljen a vér belőle. Felöltöztél-e szépen, csillognak-e a kis jelvényeid a mellkasodon, a sok szánalmas műved, a tanulmányi eredményeid, a kis magyar lúzersztori összes medálja, amit felhalmoztál, kívánkozik-e a kezedbe szépen a puskatus, ropog-e a kézfejeden a feszes bőrkesztyű, tudsz-e az ellenfél szemébe nézni, és vajon a borosta remegése a fel-le liftező ádámcsutkádon nem árul-e el téged pont a kritikus pillanatban.

Szeretnél megnyílni mint a virág, szeretnél összeszorulni, mint egy ököl. Kicsit zavar persze ez a determináltság, ez az akár-hova-lépsz-tök-mindegy-lesz-mert-úgyis-talpon-lőnek-haha szituáció. A titkaidat azért elzárod, biztos ami biztos. Ha majd csákánnyal kifejtenek a tömegsírok meszéből, az ingzsebedben lévő acéllemez mögül úgyis előkerülnek életed legféltettebb papírfecniei. Azokat utána lehet sokáig olvasni, de te legalább hamarabb kussolsz be a vesztett csatában, minthogy merted volna őket világgá kiabálni. Ennyi emberi gyengeséget megengedhetsz magadnak, ennyi kis süteményes csábítást, a kisfiúnak ennyi gyávaságot legbelül megbocsáthatsz.