Milyen

Milyen jó lenne viccesen felkelni naponta, kipattanni az ágyból mint a győrijóreggeltesek a tévében, hogy a tüdőmbe aloe vera gőze simuljon, az izmaim pedig magnéziumtól duzzadjanak. Milyen jó lenne, ha olyan lenne az arcom, mint a robertpettinzoné, megfelelő mértékben elnagyolt és a megfelelő mértékben cuki-szenvedős, hogy ilyenformán még a tükörbe is bele merjek nézni. Milyen jó lenne, ha reggel nyolcra besétálva a kampuszra nem délután hatkor jönnék ki onnan kétszer is egy héten. Milyen jó lenne, hogy ha összeadnám a 12 anglisztikás professzorom intelligenciahányadosát, nem csak két okos emberre való jönne ki, melyből az egyik a nádasdy egymaga. Milyen jó lenne, ha nem kellene napi szinten megküzdenem az olyan nyilvánvaló kómával, amikor úgy érzed, kis pikkelyes kontaktlencsékben válik le a szemedről a szaruhártya és hínár nő a szádban. Milyen jó lenne, hogy amikor uzsonnaként benevezel egy kétszázforintos piddzástáskára a prímapékben, az nem járna hasonló eredménnyel, mintha két guttalaxot préseltek volna a leveles tészta közé. Milyen jó lenne, ha megúsznám, hogy ismét heti két külön iskolás blogban kelljen eljátszanom a bloggerbuzit.

Milyen jó lenne nem szemtanúja lenni annak, amint a vasárnapi misén a hátsó padok mögé szoruló apuka áldozatbemutatáskor motyogva letérdel a vörös márványlapokra behordott 1 centi vastag februári latyakba, diszkréten magával rántva a fehér pamutharisányban ácsorgó 5 éves kislányát, hogy amikor az pityeregni kezd a hideg dzsuvában az átázott harisnyájával, a fater kirángatja a templom elé lecseszni. Milyen jó lenne nem hallani képmutatókat a szüzességről prédikálni. Milyen jó lenne, ha mindenki hinne a szerelemben, de a nyilvánvaló fizikai csodában nem. Milyen jó lenne, ha a mű valentinnapi romantika helyett csak simán karácsony lenne még most is, illatozó ánizscsillagokkal, mandulás szaloncukrokkal. Milyen jó lenne szerénynek és ápoltnak lennem, hogy az érzékenylelkű lányok feszt belémszeressenek.

Milyen jó lenne, ha lenne egy igazi gibzonom, mert azon tudnék igazi ganzenrózizt játszani. Milyen jó lenne, ha tudnék igazi punk-pop számot írni két akkordra, amit aztán egy fiús frizurájú anorexiás kis picsa minden gond nélkül el tudna sikítozni a színpadon. Milyen jó lenne, ha így tudnék koncerttermeket megtölteni valamikor. Milyen jó lenne most Nabokovon kívül mást is tudni olvasni angolul, ha más szöveghez is lenne ezen a nyelven gyomrom. Milyen jó lenne, ha még idén ki bírna adni a Tool egy albumot.

Milyen jó lenne többet izgulni és kevesebbet félni. Milyen jó lenne úgy elindulnom minden nap a városba, hogy utána soha nem kell többé visszanéznem. Milyen jó lenne, ha a hétköznapjaim nem úgy láncolódnának össze, mint az interspáros bevásárlókocsik, egy végtelenített, koordinálhatatlan menetben, hogy amikor a végén a legutolsó kocsit is hozzácsattintják a sorhoz, az kiköp a tenyeredbe egy szaros húszast.