Taylor

Sikertelen nap, de csak röhögök rajta, nem is, inkább, hahotázok, mint a felfestett bohóc, és reng a pocakom, hogy ho-ho-ho, pedig csak néznék kifelé a fejemből, mint egy hosszú távcsövön keresztül, amin végigsétálok tétova módon, mint a Mester utcán ma a lurdiház felé a körútról egészen el, hogy átvegyem eddigi fotós életművem maradék részét, a 175 fényképből álló csomagot.
Most egy kis Unwritten Law-t hallgatok, közben szagolgatom a rozsdásodó acélhúrokat a nem Elixirrel felszerelt gitáromon, aminek kicsit savas is már a szaga, mint a csalamádéé, ami három napon át készült az étkezőben nálunk, tonnányi reszelt uborkával és paprikával és ecettel, fürdőkádban ázván éjszaka, és hányingert kaptam ettől a sok zöld, savas masszától, talán onnan van még a húroknak is csalamádészaguk.
Ma összesen háromszor voltam sírásközeli állapotban, ebből háromszor a reggeli spanyol nyelvfejlesztésen. Mindezt miért?
Ma érdemes lett volna acélbetétes bézbolsapkát vinnem a városba, mert kicsit az az érzésem támadt, hogy jó nagy hógolyókban szakad rám az ég, ezellen pedig egy acélbetétes bézbolsapka esetleg segített volna.
Egyébként nem tudom, miért éppen Unwritten Law-t hallgatok, amikor ilyen erővel hallgathatnék Bad Religion-t is, ami ennél sokkal jobb punkrock, punkrockból pedig az ember mértékkel hallgat, ha éppenséggel nem pank. Meg akkor is ha már a könyökén jön ki a sok powerchord, a sok sus4, meg dúr sus2-es akkordok, amiket egyfolytában játszanak ezek az emberek, a horpadtra vert cinek, amiket csak akkor püfölnek ugyan, amikor éppen figyelni kell, mert robbannak, de hát az ilyen háromperces számokban mondjuk 12 másodpercnyi bevezető után végig robbannak, ennyi robbansára meg az ember nincsen berendezkedve. Mondjuk a Get Up jó az Unwritten Law-tól, a Here’s To The Mourning-ról.
Ma próbáltam magam megörvendeztetni egy kis blues szólózással. Nem sikerült.
Egyébként pedig böngésztem egy jó elektroakusztikus gitár után, mert ez még hiányzik a felszerelésből, egy pofás kis western gitár. Így van, ezen szoktak az emberek a C, G ill. D dúr akkordok trükkös váltakozásaiból (Amerikában és az angolszász popzenében) Bilboard listás dalokat csinálni, ami háttérzenénk megy a texasi KFC-kben, de ugyanúgy a király utcai KFC-ben is. Rá is akadtam egy szimpatikusnak tűnőre, haha, naná hogy Taylor volt, fehér, hanglyuk-pickupos, több sávos, egy külön változatában pedig kis előerősítővel ellátva. Átszámítva 800e HUF, odabattyogtam a titkos trezoromhoz, mely a szobám bástyarészének negyedik ablaka alatti íróasztalom felülről a 3. fiókjának jobb hátulsó sarkában van, pontosabban a balatoni kerékpárutas térkép és néhány régi (értsd: 95 előttről származó) de máig felbontatlan zsebkendős zacskó alatt található, elővettem hát, de bizony csak néhány ötvenes zörgött benne fogvacogva, meg egy csomó kétszázas, meg egy-két ezres is, na meg egy húszezres, de hej-haj ez még messze van a Taylor gitáromtól. Lehet, hogy már csak azért is le kell mondanom róla, mert ugyanennyibe kerülne egy amerikai zarándoklat is Manhattanbe, ahol a helyi egyetlen Taylor disztribútortól átveszem ezt a hanglyuk-pickupos csodát, mert Európába nem szállítanak Taylorék, hanem mondjuk csak Alaszkába. A másik variáció, hogyha a Dolores O’Riordan majd egyszer KözépEurópában jár, akkor a backstagere beosonva leütöm, és elveszem az övét, mert neki is ilyenje van, csak az már gondolom összevissza van karcolva. Lehet, hogy be kell érnem egy Oscar Schmidt-tel, ami csak 54e forint. Majd hoz egyet a nyuszi.
Na most kezdődött el az Unwritten Lawtól a Celebration Song, aminek hatására még leghátulról is nyertem az NFS Underground 2ben, de persze soha nem voltam hátul, csak a rajtnál. Na ez is egy ötletes szám, vagyis profi, de semmi köze az eredetiséghez, mégsem idegesít.
Egyébként csorog stabilan lefele a David Hasselhoff diszkográfia. Alig várom már. Néha beteszek egy Du-t vagy egy Hot Shot City-t. Duuu, du allein kannst mich verstehen. Szóval érted.