Der Zauberberg

Egy egyszerű fiatalember nyár elején szülővárosából, Budapestről, a Győr-Moson-Sopron megyebeli Sopronba utazott. Látogatóba ment, három hétre. Végül hét évet maradt.
A reggeli ébresztés hivatalosan 8 órakor van, de az egész épület már 7-kor zsongani kezd, főleg az idősebbek poroszkálnak a folyosókon ezerrel, tévék kapcsolódnak, megy a Napkelte négy órán keresztül, rajokban szegeződik a sok esztékás szemüveglencse az Orion tévé szépia színezetűre torzult képernyőjére. A fiatalember a luxus szárnyban kapott helyet, a reggelit ágyhoz hozzák, csak ebédre és vacsorára kell a menzára fáradnia, de ott is külön asztalkát kap a többi luxuslakóval, ahol ugyan a közkaját kapják ők is, de rendes szövet terítő fedi az asztalt, van művirág darabjaiból összeragasztott vázában, vannak nyekergő párnás székek és az étkezés egy nyugisabb, félreeső sarokban zajlik. A luxuslakóknak saját szobájuk van, mely igaz, hogy szűkös, de egy ágy, egy fotel, egy szekrény, egy dohányzóasztal és egy kisebb tévé azért elfér benne. A luxus szárny ráadásul nem a városra, hanem srégen a hegyoldalra és ott a sudár fenyvesekre néz, hatalmas táblás ablakok eresztik be a fényt és a hideget. A tágas terasz, mely minden szobához tartozik, a nagyobb hálótermekhez is, hosszan végigfut az összes emelet körül, és a saját teraszokat kis üvegpanelek választják el egymástól. A fiatalember teraszát délután 1 órától 5 óráig éri a nap közvetlenül, legalábbis a tavaszi időszakban ez így van. Az ágynemű minden szobában babakék. A tévék persze csak az m1et, a tv2t és az rtl klubot fogják. Wifi nincs, a fiatalember rég lemondott a külvilágról. A fűtés éjszaka kellemes, a plédeket az ápolók, ha szükség van rá, rögtön behozzák, a luxus részen a szobákhoz egy aprócska fürdőszoba is jár, benne Alföldi kerámiákkal. Sőt, a fiatalember még egy kis hűtőt is beköttetett magának, benne röviditalok módjával és ír sör is, éjszakai kortyolgatáshoz. A fehér falon egyetlen festmény lóg a fiatalember szobájában, a kávéházas kép Van Goghtól, de nem az eredeti, hanem egy piti másolat, melyet az Allianz biztosító cég megrendelésére festett valaki, mégpedig jóval kisebb méretarányban. A kép valahogy túlságosan magasan lóg, többek között azért, hogy takarja az alatta levő négy másik krátert, amit az ügyetlen szögbeverés okozott a kezdeti próbálkozáskor. A hűtő a röviditalok és likőrök mellett tartalmaz egy élesztőkockát is az ajtón lévő tojásos rekesz mélyén. A tojástartó műanyag kikerült a terasz párkányára, benne elfuserált kísérletként oregano nő. Igyekszik nőni. Az épület kívülről fehér, terranova vakolattal, a korlátfa barna, pácolt barna. Szocreál stílus, az étkező asztalainak nagy részén viaszosvászon az alap teríték.
A fiatalember jókedvűen csámcsog. Macisajt, két zsömle, párizsi, sajt, tejeskávé, laktózmentes tejjel. Egy Kinder Maxi King is jár a reggelihez, mert luxuslakó a fiatalember. A tévé bekapcsolva, valami hülye picsa próbál életet lehelni a Napkeltébe, vagy az Ébresztőbe, kevés sikerrel. A nap első programja (a reggeli után) a fogmosás és tisztálkodás a mosdónál. Utána fel kell öltözni. Nyolc órától mindez kilencig is eltart jobb napokon, közben az ablak tárva¬-nyitva, árad be a friss burgenlandi levegő. A Fertő tó a távolban csillog, benne algák tenyésznek. Az öltözködésre annyi időt azért nem kell fordítani, mert összesen 7 féle ruha darab áll rendelkezés minden testrészre, de abból legalább 3 mindig mosásban van, a 7 pár zokni és alsógatya pedig tökegyforma. A fiatalember most a David Gilmour-os pólóját veszi fel, a nyugdíjasok közül senki nem asszociál, nekik a pólmekkártni meg a presszer az tök ugyanaz, de persze a fiatalember öltözködésének sem ez a célja. A nadrág 2ezer forintos farmer. Ezek a ruhadarabok mind otthonról származnak, még nagyon-nagyon régről. Most fésülködés jön egyébként. A hátközépig érő szőke hajat illik rendesen kikefélni.
A nap első óráját azért volt szükséges így részletezni, mert a fiatalember megélt, szubjektív időérzékének megfelelően is besűrűsödik ez az egy óra. Híg nyálkával a szájában ébred, és amíg a kontaktlencsék a helyükre nem kerülnek, bizony a világ csak egy tagolatlan massza, algás lábvíz, mintha a Fertő tó kimászott volna a medréből és rátelepedett volna a kis völgyre melyben a kórházépület is helyet foglal.
Az ébredés utáni első órát követően azonban minden kitisztul, a friss levegő beáramlik a szűk szobába, a tisztálkodás kellékei a helyükre kerülnek vissza, a szervezet egy újabb nap reményében megújhodik. A fiatalember első programja egy félóra séta a kórház feletti domboldalba vágott gyalogos ösvényen, félórányi tobozropogtatás és tűlevélslisszolás. A szanatórium-lakók ezt a rövid sétát többnyire csoportosan teszik meg, andalogva, dülöngélve jobbra-balra, minthogy egyébként mindenkinek kötelező is, de a mi főszereplőnk csak magában oson végig a fák mentén, át a kis csermely fölé épített, lakkszagú deszkahídon, utána visszakanyarodva az egészen a főbejáratig vezető aszfaltútra.
A szervezet ezáltal oxigénhez jut, mely elengedhetetlen a következő programponthoz, az edzőteremben eltöltött egy órához. Békés felülések, könnyű súlyzók kocogása jellemzi ezt a hatvan percet. Semmi megerőltető, de a testet alaposan meg kell mozgatni. Utána már zuhanyra sincs szükség. 11 óráig ott maradhat bárki a konditeremben, de a luxuslakóknak 12-ig rendel a főorvos, ezért a napi vizsgálatot ez alatt a másfél óra alatt kell lebonyolítani. Általában el is húzódik a vizsgálat, mindenki jókat cseveg a főorvos bácsival, a többiek a rendelő előtt fotelos részlegben nézik az m1 délelőtti műsorait. Fél egyig nincs mit csinálni, akkor kezdődik az ebéd, után fél kettőig csendespihenő lázmérőzéssel egybekötve. A lázmérőzés csak egy elavult szanatóriumi hagyomány, még a tüdővész időszakából, Mann regényeiből ismerhetjük, de a burgenlandi tájakon szigorúan őrzik a hagyományokat. Fél kettőkor kiscsoportos terápián kell részt venni, mely tart 90 percig. A pszichés eredetű betegekkel gyakoroltatják a terápiát, ahol labdákat kell dobálni egymásnak, vetélkedőkön kell részt venni, egyszerű stratégiákban megegyezni a csapatjátékok során. A szellemi és mozgás koordináció érdekében. Ez a nap legfontosabb része, általában legalább 3 ápolónő felügyel és a luxusrészleg majd’ minden lakója jelen szokott lenni. A tulajdonképpeni terápia tehát az alapoktól építkezik. A legegyszerűbb koordinációs gyakorlatokkal igyekszik stabilizálni az érzelmi kilengéseket, hogy a betegek egy-két év múlva egészséges polgárokként távozhassanak el a kórházból, vissza a civilizáció keblére, ahol dolgozhatnak, és ahol az emberek majd megbíznak már bennük.
3-tól ismét séta következik, de ez már komolyabb, mint a reggeli, itt több csoportra osztva kell egy-egy főápoló vezetésével 1 órán keresztül tekeregni a kórház feletti hegyek tanösvényein. Télen a táj vakítóan fehér és mivel gyakran tévedtek el komplett csoportok, a tanösvényeket öt méterenként kék cölöpökkel jelzik. Ezek a kék fa karók igen megkoptak azóta, hogy a fiatalember a kórház vendége lett, mindazonáltal álmában is gyakran előkerülnek, mint egy sejtelmes oszlopsor, mely ki tudja, hova vezet, és az oszlopok töveit gyakran bársony-matt felületű víztükör veszi körül, a fiatalember számára pedig mindez a végső nirvánát jelképezi, a masszív oszlop és az víz engedő puhasága közti dialektikát, ahogy békében és egyetértésben ölelik körül egymást.
Gyakran fél öt is lesz, mire a betegek visszatérnek az épülethez. Általában nem szól senki egymáshoz, a kezdődő alkony elfacsarja mindenki szívét, úgy érzi magát mindenki, mint egy kis tücsök, aki hiába ciripel, valami fekete lepel szépen úgyis szétlapítja majd. A hirtelen leereszkedő, tószagú magányt az ápolók is érzik, így a hazatérést igyekeznek siettetni, ahogy lehet, a hallokban félelmetes gyorsasággal kapcsolódnak be a tévék és valami sürgető ütemben felerősödik a zsongás mindenhol. Ilyenkor senki nem tér vissza egyedül a szobájába, a luxuslakók pláne nem, hiszen egyszemélyes szobájuk van. Egyedül a fiatalember tér vissza, beöltözik hálóköntösbe, a pólója rajta marad. Szerencséjére a tévén kívül egyetlen zenét vagy bármilyen hangot lejátszani tudó készülék sincsen elérhető távolságon belül, csak a városban lehetne venni valahol, ahova a betegnek viszont tilos lemenniük, de ez így is van jól. A nap teljes egészében látszik az ablakán túl, tök elerőtlenedve, feleslegesen és cseppfolyósan. Öt óra múlik és a pityergésnek is végeszakad, mert ekkor lehet egy kicsit sírni naponta, amolyan megtisztító könnyekkel, hogy fél hatra megmosdott arccal lehessen vacsorára menni.
A vacsoráról lopott háztartási keksz készlettel a fiatalember is beül az egyik hall tévéje elé, ahol lehetőleg nem egy focimeccs zajlik a besózott nagypapák nézőközönsége előtt. A fiatalember egyébként a legfiatalabb beteg a szanatóriumba. A második legfiatalabb egy huszonhat éves fiatal nő, aki epilepsziás és a nap nagy részét bőrövekkel lekötözve tölti egy beszenzorozott szobában. A harmadik legfiatalabb pedig már 35 éves, egy volt építészmérnök fickó, aki majdnem megölte a gyerekeit, akikből pedig volt öt is, mert annyira belefáradt kaotikus családi kötelességeibe. Az átlag életkor, nem számítva a fiatalember által előidézett igen nagy szórást, kb. 55 év volt.
A fiatalember a Barátok Közt című magyar sorozat újabb két epizódját várja. Utána az adott napnak megfelelően jön még egy heti rendszerességű sorozat valamelyik epizódja. Ha a fiatalembernek szerencséje van, kifogja azt a tévét, ahol valami rejtélyes okból kifolyólag lehet fogni a magyar MTV-t, és ott, ha az ápolónők nem kapják rajta, belekukkanthat egy-egy South Park részbe este tizenegy felé. Mondjuk az ilyen ritkán adódik. A fiatalembert is legkésőbb már kilenckor ágyban találja a főorvos. A főorvos ilyen kurva későn tartja a vizitjeit, tény azonban, hogy az a megfontolás, hogy a nap végén vizsgálja meg a betegeit, mert arra kíváncsi, vajon az eltelt nap hogyan és mint viselte meg pácienseit, valóban épeszű megoldásnak bizonyul. A betegek nyugtatókat és altatókat kapnak, a fiatalember többet is, mint a többiek, mert neki még arra is nyugtatót kell szednie, hogy ne izgassa fel magát csak azért, mert ismét bebizonyosodott jelenlegi létállapotának megismételhetetlenül felesleges volta.