Nádas Kovács Pál kalandos utazása (1. rész)

Felvette hétmérföldes csizmáját és habozás nélkül el is kezdett talpalni kelet felé. Mindenféle puha holmiba beburkolva ott volt a kezében keresztbe fektetve egy szem szőke, kékszemű leánya, akitől megválnia kellett most, kár is részletezni, hány fájdalmas könnycseppet morzsolt szét Pál a szeme sarkában, ahogy a búzavirágszemű teremtményben gyönyörködött, azt remélte csak, hogy legalább az utat végigalussza. Kelet felé van egy nóném ország, ahol várják az eljövetelét, képesek négy gyertyát egy koszorún meggyújtani érte, hogy jönne már az istenszerelméért.

N. K. Pál első útja Miami-ba vezet. Ráérősen konstatálja, hogy egyáltalán nem olyan hepehupás mint San Francisco, sárga duplacsíkos záróvonalak az utakon nincsenek kiemelve felesleges tektonikai törésvonalakkal, melyek mentén a város egyik fele még el is mozdul valamelyik irányba. Tény, hogy a CSI-ben látható kifotosopozott tintakék égből, naplementétől lángba boruló szálladasorokból és a harapós kék tengerből sem igaz semmi. Miami ugyanolyan szétszmogozott nagyváros, mint az összes többi, a strandokon naptejes emberi testek pörkölődnek, a dokkokban olajfolt úszkál a víz felszínén. Pált majdnem leütötték egy sikátorszerűségben, melynek árnyékos sarkán egy kínai büfében próbált némileg feltankolni eleséggel, a közeli parkban szedett tölgyfalevélbe pólyált szusival és műrizzsel, kaucsuk szardíniával a közepén. A leány közben beburkolva puha selymekbe és finom bársonyokban ott ült mellette, még aludt, fejjel apja vállának dőlt, szőke haját el kellett kendőzni a stricik miatt, akik egyébként nappal is ott cirkáltak lila öltönyökben a kínai büfé előtt. Pál kiforgatta a zsebeit, hogy nála aztán nincs semmi, néhány cent és kész, az még a legalantasabb nigger kölöknek sem kell, fogta a lányt és gyors lépésekkel az ellenkező iránya indult, ki a forgalmas útra, ki a fényre.
Indulás előtt azért sikerült Miamiből is bejárni egy-két tökegyforma kerületet, Nádas Kovács Pál így legalább alaposan emlékezetébe égethette a szárazföldet mint élményt, mert bizony az Atlanti óceán következett utána, egy jó nagy víztömeg, amely fölött nem lehetett megpihenni. Nádas Kovács Pál jó szorosra bekötözte a hétmérföldes fűzős csizmát, mely akár egy női csizma is lehetett volna, ha az orra nem laposodott volna ki és valaki nem ütötte volna le a magasított sarkat a talpáról.

Érkezés Londonba, Nádas Kovács Pál még csak meg sem kísérelt kiszökni a Heathrow-ról, annyira unta már ezt a várost, minden második útikönyve otthon ugyanis az angol fővárost cincálta darabokra, ráadásul a leány is felébredt az óceán fölötti viharokban, most kótyagosan követte az apját, amerre az ment. Nádas Kovács Pál inkább a duty free boltokban flangált és vett magának egy karton limited edition Dunhill-t, és vett magának whiskey-t is, ezeket átalvetőjébe rejtette, utána betévedt egy kis könyvesboltba, ahol a Buddenbrook ház első kötetét kezdte el olaszul olvasni visszafele. Az amerikain kívül furcsa okokból kifolyólag csak olaszul tudott, a könyveket pedig már lassan egy évtizede visszafele olvasta, mondatról mondatra, az utolsó fejezettől a szerző ajánlásáig, így követte nyomon a mondatszerkesztés logikáját, és egyáltalán, sokkal élvezetesebb volt egy mű akkor, ha a konklúzióból lehetett visszafelé fejteni a cselekményt, hogy a könyv végére kialakult katarzis és megoldás milyen piti előzményekből burjánzott elő. Ez a helyszínelői attitűd már régóta fogva tartotta N.K Pált, aki amúgy is rajongott a történelemért és akinek perverz vágyait elégítette ki az évtizedekkel korábban a sublótfiókban megtalált néhány elmosódott amatőr fekte-fehér fénykép, amiket még kanos apja N. K. Pál félmeztelen anyjáról készített a gangon, igen erős ellenfényben, mert ment le a nap a tengerbe bele, Kaliforniától nyugatra. Mikor ez az emlék újból mellkason döfte Pált, vetett egy sóvárgó pillantást a lány felé, aki feltehetőleg nem tudta, hol van, mit keres, miért van annyira hideg, fázhatott baromira, hogy az ajkai sem látszottak már a lepel mögül. Visszafelé a könyvek lapjait egyébként is könnyebb valahogy pörgetni, mint előre, sajnálta is Pál, hogy Amerikában nem jobbról balra írnak. Kerek 4 órát állt a könyvesboltban és olvasott visszafelé, utána bezártak, Pál pedig ment rágyújtani a dohányzó részleghez, mert csak a hajnali órákban indult a gépe, a lányra való tekintettel ejtette az újabb repülési tervet, hogy innentől most már nem caplat tovább, hétmérföldes csizma ide vagy oda. Hétmérföldes csizma ide vagy oda, ez alatt az idő alatt már ott lett volna Frankfurtban, ahonnan már csak egy ugrás Bukarest vagy Budapest vagy mi.

Az éjszakai repterek mibenléte, ezt próbálta magának Pál is megfogalmazni, miközben a Dunhill-es karton egyre ürült, a lány pedig újra elszundított. Hatalmas márványlapok a lába alatt, halott duty free butikok, életlen neonfeliratok a frissen suvickolt a padlón, hosszú műanyag széksorok, bóbiskoló turisták. Valamelyik sarokban egy fiatal indonéz pár próbálja egymást kielégíteni, kevés sikerrel, az óvszerek elhasználódnak reménytelenül, a vécét valamelyik túlbuzgó takarítónéni bezárta. A csomagkiadó gumiszalagok elhagyatva tekeregnek, némelyik önálló életre kel és megindul, újabb köröket tesz meg, ki tudja milyen hiú és perverz álmoktól vezéreltetve. A gépek percenként szállnak le és fel, az utas azonban kevés, mégiscsak európai időt mérünk, a nulladik hosszúsági fokon most mégiscsak éjfél van, vagy már múlt. Nádas Kovács Pál el-elrévedezik a nemlétező emlékei közt, megcsapja valamelyik távoli fenyőerdő illata Kanadából, de ez a képzet téves, a kemény mahagónikra kellene emlékeznie, és más őserdei fákra, őserdei rózsafákra például. A Temze enyhén sós vize valahol nem messze kavarog, mert már a torkolat felső szakaszánál beleszürcsöl a tenger az édes vízbe, Pál pedig révedezik messze, szájában a friss dohány ízével, valahol a Mississippi közelében egy elvetemült blues-gitáros játszhat ép a szedett-vetett közönségnek, a torkolat nyirkos illata ugyanaz ott is, valami nádas melletti kis rákhalász faluban, valaki ott delta blues-t játszhat, slide gyűrűvel, nyílt E-re hangolva, valaki bendzsóval kíséri, na az aztán a szép élet, saloon blues oh yeah!

Újból erőt kellett vennie magán, amint a szendergő lányra pillantott, erősnek kellett lennie, mint a bölcs apának, aki tudja, hogy a lánya nem is az övé, nem neki, hanem az Életnek van teremtve, nem a kérges, hanem a fiatal testben kifeslő vágyaknak, hogy majd más fog szíve húrjaival zenélni, más férfinak fog tündökölni és másnak elsírni bánatait és elsírni örömeit, most erősnek kellett neki lennie, mert a keserű legyőzetés nyilvánvaló élménye tényleg elég kínzó tud lenni, csak azt remélhette Nádas Kovács Pál, hogy legalább az esendőség genetikailag mégis átmentődik valahogy, talán majd ez az apai tartalom feldúsítja a középtartományt, talán lágyít a lány szívén valamit, nem lesz majd ettől olyan hasogató és boszorkányosan sikoltozó a szerelemben sem, talán a leendő férfiban majd pont ezt az esendő apát és esendő kisfiút fogja becézni.

A reptér hatalmas üvegtáblái mögött egykedvű turbinazúgással közlekedtek a gépek, valahol arrébb a gyűlöletes London pislákolt, ez itt már a szurtos Európa, és még innen is csak egyre Keletre menni, ki tudja hova, ki tudja, miért nem érnek már újra körbe a Földön, vissza a hepehupás San Franciscóba, ezen az oldalán a bolygónak miért van egyáltalán élet, miért akarja elnyelni a lányát mindörökre, valami nóném országban egy nóném fickó, le kéne robbantani a Föld eme féltekéjét úgy ahogy van, le kéne szépen hámozni a forró magig teljesen.

Nádas Kovács Pál homloka szigorú redőkbe gyűrődött, most atyai tekintélyét erős lézersugárba kell koncentrálnia, hogy kiégesse az akaratos kisfiúból az önhittség és a zűrzavart okozó tisztátlan önbizalom minden írmagját, erősen kellett céloznia ezzel a lézersugárral, arra a kisfiúra, akivé most ő vált erre az éjszakára.