Jó lenne esendőnek lennem, úgy igazán sajnálhatónak, mert az emberek körülöttem ezt fogadják el hitelesnek. Valami ilyesmi volna jó, egymásra borulnunk a globális szerencsétlenség-érzetben, csak most nincs hangulatom ehhez. Érzi mindenki a belőlem áradó hidegséget, merthogy bizony árad is belőlem rendesen, mint egy nyitva felejtett hűtő ajtó mögül, ám közben belül olvad és folyik el szépen minden kis jeges büszkeségem, alakjukat vesztik a hókristályok, felengednek a dermedt tejes zacskók, pattogzani kezd a melegedő hejnekkenes doboz, megindul az ellenanyag a kis tojástartó rekeszben tárolt influenza-szuriban, és még sok hasonló zagyva dolog történik, mint mikor a jól bejáratott mozdulatlan magányt éri a felesleges, kívülről érkező konyhás/asszonyos szeretet, de ezt már senki nem veszi észre, és nem veszik észre fagyos lelkem mélyén a hónapja lejárt, zöldülő Kinder Maxi King-et.
Most azt fontolgatom, a januári NB koncert mellé berakjam-e magamnak a Stratovarius-t és a Gathering-et. Az előbbire a kuriózum kedvéért mennék el, a másodikra pedig titkos reményekkel övezve, hogy leadnak pár számot a Souvenir-ről, ami 2002-es, de azóta vagy három új albumuk is van, melyek nem túl jók. Mindez valószínűleg azon fog múlni, hogyan készülök ki agyilag a vizsgaidőszakban. Hasonló tépelődéssel viszonyulok a decemberi Tátrai Band, Laibach és Esclin Syndo koncertekhez is. Holnap viszont Barabás Lőrinc.
Szól az April a Deep Purple-től. Az egyetlen szám, amit a Child In Time mellett szeretek tőlük. Plusz szerencse az, hogy mindkettő hosszabb tíz percnél. Szól a kis rock orgona, szólnak a finom harmóniák, ehhez van hangulatom, ehhez van hangulatom azután, hogy fél kilencre, mint ahogy teszem ezt tendenciózusan a fél nyolckor végződő zeneesztétikás órám miatt minden csütörtökön, ma is végre hazaértem.
A bejegyzés végére pedig következzék egy kis reklám: az utóbbi 3 hét alatt sikerült 2 számot abszolválnom az új indie projektemből. Már készül a harmadik, de addig is, let’s do ourselves a favour és hallgassuk meg őket a vadi új arculattal is villogó, megújult MÁJSZPÉJSZ oldalamon! A készülő dalgyűjtemény címe a mostani bejegyzés fejlécében olvasható, de a fedőneve addig is: Solace of a Sole Sophomore Project, merthogy ilyen gyenge a humorom és szeretem az alliterációkat. Instrumentális jellegükkel ellentétben ezek a számok mind énekes dalok. A dalszövegeket, melyeket kizárólag ezekhez a számokhoz írtam, csak azért nem töltöm fel melléjük a májszpéjszre, mert pont az ilyen kis dugi oldalakról lopkodnak leginkább, erre meg most nincs szükségem. Jelenleg képzetlen, de tiszta hangú énekesnőt keresek hozzájuk. A lejátszóban megjelenő első kép Chirico, az olasz metafizikus festő festménye, ebből akartam a hátteret is megcsinálni, csak nem volt elég homogén, ami az egyébként is kaotikus májpszpéjsz-layout helyzetét csak tovább rontotta volna. Ha copyright miatt megbasz a myspace, az ezért a képért lesz. A második egy saját fotó, a telihold és a 15 másodperces exponálás tipikus kliséjével.
Terveztem, hogy a parlagon heverő progresszív metál számaimból is tallózok egy külön (és a lejátszóban nem közvetlenül megjelenő) playlist-be, de azzal csak megbontanám ezt a felületet. Na majd ha nem bírok magammal.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése