A Want for Rant

A mostani hosszú, esszéírós hét alatt elszivárgott minden adventi hangulatom. Nem mintha lett volna egyáltalán. Nem hoztak megnyugvást sem a napi két alkalommal a kampuszra történő bejárások, sem az este fél kilencre hazaérések, a délutáni begubózott félalvások, az indexbe halomszám beírt négyeseim, a jóakaróan az arcomba bandzsító tanáraim, megbux, kisfiam, megbux, mert az újságírók a kooperációjukról híresek, te viszont nem kontribjúolsz, nem hoztak megnyugvást a mekreggelik, a végtelen ímélezések általam élőben még soha nem látott kommunikációs tanárokkal, hogy az általuk tartott előadásra kötelezően megírandó két zéhá, egy prezentáció és egy házidolgozat mellett ugyan mégis mikor jöhetnék szóbeli vizsgára, mely összesen 50%-ot fog számítani egy első szemeszteres alapozó tárgyból. Alkotmányjog, társadalomtudomány, társadalomelmélet, szociálpszchológia, jesszus, mi közöm van ezekhez, mért nem esztétikára mentem? Nem hozott megnyugvást a szűk 4 nap alatt bekortyolt hét deci Bailey’s, a 3 hosszú éjszaka alatt átolvasott utolsó Dosztojevszkij nagyregényem, az Ördögök, vagy a kilószámra elropogtatott franciamártásos csió burgonyaszirom. Lassan azt is belátom, nekem szinte biztosan nem lesz arra pénzem, hogy másfél millió euróért vásároljak magamnak egy Chirico-festményt az olasz vagy a görög államtól a dolgozó/számítógépes asztalom fölé a falra. Ahogy ez tudatosult bennem, majdnem el is sírtam magam. Képzelhetjük.

Én is elkezdtem búgócsigára vágyni. Volt egyszer nekünk egy ilyen valahol, kék csíkos, és ha pörgött, a spirális vonalak hipnózisa egészen magával ragadott. Most az ilyen egyszerű játékok sem adatnak meg. Pedig most nagyon kellenének egyszerű játékok. Hiába a COD Modern Warfare 2, gyorsan installáltam egy DOOM-ot, és Ultra Violence-es szintén 1 óra alatt kiírtottam 1654 szörnyet a 30 pályán. Személyes tragédiámnak nevezhető az, hogy ez pontos adat, kis számológépemmel ugyanis összeadtam a pályavégi statisztikákat. Egyszer sem haltam meg, és a főellenséget is egy karcolás nélkül kivégeztem 45 rakétával, melyből számításaim szerint 37 talált is. Pedig egy gigantikus robotpók volt, volt egy jó nagy gépágyúja, folyamatosan tüzelt vele, és az egész teste egy hatalmas agy volt, úgy 30 hektoliter. Ezzel telt e fárasztó hét hétvégéjének első órája. Kicsit sem vagyok agresszív, kicsit sem bántott, hogy fizikai örömöt éreztem, amikor jó szögből egy duplalövetű sörétes puskával egyszerre 4 imp-et terítettem le. Aki játszott már a DOOM-mal, tudja, hogy ez képtelenség, de én szemfüles módon egy méreghordóra céloztam, ami felrobbant, így el is értem a kívánt hatást.

Pénteken restaurációs irodalom vizsga. Egyrészt szeretnék utánanézni, hogy mi az, amit itt az angol történelemben restaurációnak hívnak. Jó lenne megtudni, miért van az angol történelemben pont itt egy választóvonal, mely az irodalomra is ilyenformán hatással volt. Jó lenne megszerezni valahonnan a kurzushoz tartozó sillabuszt, melyen szerepel egy husi kis lista, hogy mit is lenne jó a szóbeli vizsgámra elolvasnom. Jó lenne túltennem magam a tényen, hogy idén ez a kurzus nem állt másból, mint a gólyavár félhomályában lezajló, az állítólagos oktatónő jóvoltából heti egyszer lebonyolított szűk negyven perces katedra-mögé-kuporodva-jegyzetet-felolvasó délelőttről. Az ilyen előadói magatartásnorma pedagógiai céljairól és esetleges következményeiről őszintén szeretném kifaggatni a tanárnőt, ha végeztem már a vizsgával és a jegybeírás ihletett pillanataiban nem jut eszembe más, amivel a csendet megtörhetném. Előre látom azonban, hogy ennél én bölcsebb és egyben megalázkodóbb is leszek.

Elszivárgott hát az adventi hangulatom, e kis hét kis hétköznapjainak kis másodperceiben, mint a hajszálerekben. Csak remélni merem, hogy valami kis csészében összegyűlik azért az elszivárgott hangulat, és valami semleges éteren keresztül átprojektálódik másba. Most tél van és csend és csak csatak.