Megbékélés

A természetes derű liliomjai virulnak orcámon, és cipőm nyomán a megértés tápláló gabonája fakad. Megbékéltem a világgal, immár nem zavarhatja nirvánai hangulatomat semmi. Amikor az iTunes véletlenül lejátszott ma egy Iron Maiden számot, nem sírtam el magamat a szólónál, hanem megértően mosolyogtam. Amikor az új babzsákomról félálomban lecsúsztam és bevertem a parkettába a fejem, ugyanúgy kacagtam egy jót, pont, ahogy Dosztojevszkij istenes, félkegyelmű aljosái is „kacagnak“ Makai Imre fordításában, derült szívvel, mit sem törődve a hiú vágyakban görcsölő világgal. Amikor belegondoltam délután, hogy nekem holnap voltaképpen portásbácsikat kell majd interjúvolnom az egyetemi rádiónak, szintúgy megragadtam kicsiny pocakomat, és kacagtam. Kacagtam, mikor a restaurációs handoutból megtudtam, a szóbeli vizsga első kérdése majdan egy beugratós feladat lesz, meg kellene tudnom válaszolni például azt, hogy Thackeray egyik regényében ki kivel megy le a folyópartra a hatodik fejezetben. Kacagtam az általános iskolai olvasónaplók szintjét idéző naivitáson, hogy hány tyúkot lopott el Vuk és kibe volt szerelmes a csúnya, török Jumurdzsák. Kacagtam, amikor a mobiltelefonomat beleejtettem a csurig töltött Bailey’s-es poharamba.

Kacagtam, derűsen, mit sem sejtve, egy olyan napon, mely közben egy kicsit sem volt vicces.