Thriller. Kvíz

A könyveim katalogizálása folyamatban van. Térdig érő stócokban hever a sok kötet az egész szobámban és persze ilyenkor semmit nem találok meg, hiába van az, hogy csak egyetlen könyv kéne a kortárs magyar irodalmas polc legszélére, tudom is, hogy melyik, és ilyenkor még sikerül is szétrúgdosni a kis könyvtornyokat. De kifejlesztettem azt a módszeremet, hogy miközben egyetlen könyvért kajtatok, abbahagyom a keresését, és úgy teszek, mintha nem is érdekelne már, hanem csak úgy felveszek egy stócról valami mást és elkezdem lapozgatni, miközben a szemem sarkából figyelem, hol bújt el az a könyv, ilyenkor mindig megtalálom, és amikor azt hiszi, hogy nem látom, hátulról lecsapok rá.

Ugyanígy kellene folytatni zenei dévédéim számbavételét is, hiszen nyár közepe óta egy újabb 200 lemez került meghallgatásra és legalább 500 letöltésre. Illetve körülbelül 800 az, ami letöltésre került, a többi a trash-ben landolt. Jaj, sok rossz zenébe botlottam az idén.

Az utóbbi három éjszaka zsinórban arról álmodtam, hogy két marékkal van alkalmam az arcomba tömni több doboznyi after eight-et, és hogy ettől én kifejezhetetlenül boldog vagyok, és közben a Sigur Ros-t hallgatom, és a húsos orgona szólamoktól felszáll a lelkem az éterbe. Ehhez hasonló pszichedelikus álmom volt több is, de róluk nem érzem magam erősnek beszámolni.

Viszont másodszorra olvasom Dosztojevszkijtől a Félkegyelműt, mely egy thriller. A hátam borsódzik tőle és nem tudom letenni. Az új kiadásaira azért illene odailleszteni egy korhatáros karikát, és nem 18-ast, hanem mondjuk egy 45-öst. A Félkegyelműhöz képest az általam nemrég olvasott Stephen King hivatalosan is thrillernek bélyegzett munkái gyakorlatilag abba kategóriába tartoznak, amikor a tévémaci kikapcsolja az estimesét, bemegy a fürdőszobába, elkezdi a fogmosást, hosszan gargalizál és a kerámiamosdóba kiköp.

A torokgyulladásomból kigyógyulván előkotortam az ágyam alól a darabjaira szedett, régi legó bázisomat és újra felépítettem, utána pedig lejátszottam az általam bejáratott, és immár védjegyesnek mondható csatát: lobotómiás jedik kontra Rőtszakállú Frigyes és lovagjai, mely egy vörös homokú Holdon játszódik le. Jól éreztem magam, ezzel a kis játékkal tökéletesen voltam képes evokálni a korábban fejtegetett álmaim visszás derűjét. Közben ismét Supertramp.

*

Szeretném a Kedves Olvasót végezetül egy kis szintaxis-kvízre hívni. Az Osiris Kiadó kicsiny boltjában 30 százalékos kedvezménnyel így is három és fél ezer forintért vásárolt Amerikai irodalom története nevezetű kiadvány sajátos mondattani meglepetésekkel szolgál a gyanútlan diák számára. E sorok szerzője rákényszerült arra, hogy hamar megbarátkozzék a kiadvány egyedi ízlésvilágával, mely legelső helyen a kötet előszavában manifesztálódott, amikor a nyolc és félszáz oldalas kötet köszönetnyilvánításaként Nelly, Bagira és Írisz, a kötet szerzőjének négylábú jószágai is megemlíttetnek – e sorok olvasásakor e sorok szerzője keserves, kilátástalan könnyekre fakadt.

Miközben dús könnyek peregtek e sorok szerzőjének arcán, e sorok szerzője gyanútlanul tovább lapozott, hiszen az Osiris Kiadó kicsiny boltjában a pénztár előtt a sor alig apadt. Mintegy varázsütésre, a kiadvány a 176. oldalon tárult fel e sorok szerzője előtt, és e sorok szerzőjének tekintete a páros oldalon szereplő, számára egyetlen ismerős névre fókuszált, mintegy automatikusan: Harriet Beecher-Stowe-éra, és annak híres művére, a Tamás bátya kunyhó-jára. A gyanútlan diák gyanútlanul tovább kalandozó tekintete azonban a következő mondatba botlott:

„Stowe egyébként valódi hivatásos íróként számos más műfajban is jeleskedett, így az egyes vidékeket bemutató vázlatokat történelmi és társadalmi regényeket, valamint politikai és vallási esszéket, verseket, himnuszokat, háziasszonyoknak szóló kézikönyveket és gyermekkönyveket.“

Nincs csalás, nincs ámítás, eme szövegcse a maga teljes autenticitásában kerül fel ide. Az ilyen kifinomult, a nyelvtani szerkezetet ily orv módon kikezdő nyomdahibában e sorok szerzője nem hisz. Minthogy egyetlen mondat erejéig ezáltal a szellemi termék rablásának vétkébe is esik e sorok szerzője, azaz a plágium fertelmes bűnét merészeli e sorok szerzője elkövetni, most körömrágva izgulhat, mikor csukja le a google ezt a blogoldalt.

A válaszokat mindenki fontolja meg. E sorok szerzője felhívja (talán feleslegesen is) a figyelmet arra tényre, hogy nem csak egy hiba található ebben az ártalmatlan mondatban.

Ez a kiadvány sokáig az ágyam baloldalán, még az eredeti bolti nejlonszatyorba csomagoltan hevert, mintegy kilépőként, hogy az álmos diák könnyedén megvethesse a lábát valami szilárd talapzaton, minden reggel a vizsgaidőszak folyamán. Azóta nem mertem tovább lapozni e jeles ópuszban. E sorok szerzője nem érzi magát felkészülve arra, hogy úton-útfélen a szintaxis (és gyakorlatilag már a szemantika) útvesztőjébe keveredjék.

Olyannyira letörve éreztem magam a minap emiatt, hogy miután benyomtam az azóta kedvenc Solaris lemezemmé vedlett Book of Nostradamus-t, megfogalmaztam egy míves eljegyzési ímélt is az egyik kedves nyelvtan tanárnőmnek. A tolltartóján a Marry Me-s feliratot egy komplett szemeszter elvégzése után egyszerűen nem hagyhattam figyelmen kívül.