LOL

Tegnap röhögtem életemben a legjobbat. Az a tragikus, és ezt érdemes már most gyorsan megelőlegezni, hogy igazából saját magamon röhögtem. Nagyon röhögtem, nagyon ám. És ez röhögés volt, röhögés és nem nevetés, nem kacagás, nem hahota, ez röhögés volt, és amikor már nem sikerült koordinálni tovább, át is csapott vihogásba, ahogy a torkomban megbicsaklottak a hangszálak, akkor elkezdtem vihogni. Még soha nem tapasztaltam ilyet: gyomorból röhögni. Már nem a szád, nem a tudatod nevet, óó, azok már rég elfáradtak és beletörődtek a megmásíthatatlanba. De a gyomromból kis limányokban gyűrűzött felfelé a kőkemény röhögés. Röhögtem másfél percen keresztül, ma pedig izomlázam van a hasfalamban. A szememet csípte a só, annyira könnyeztem akkor, ahogy vettem fel valamelyik szólómat tegnap apám panaszonik kamerájával, és akkor baromi hangosan felugrott az avast vírusírtó ablaka, és hangosan beböfögte egy férfihang, hogy apdéjtelte a nem tudom micsodát. A helyzet komikum abból fakadt, hogy már vagy huszadszorra játszottam azt kurva szólót, a fogólapot árvízként árasztotta el az izzadság, szegény elixir húrok ott csillogtak többezer méter mélyen a sós lé alatt mint a La Manche csatorna mélyén a csalagút alig kivehető vonala, a kezemből csúszott ki a pengető és már majdnem ott voltam, már nem is rajtam múlott, hogy hova pakolgatom a vékony ujjaimat, és még tíz másodperc, hogy relaxálnom kellett volna?, haha, fogom a pocakom és röhögök, dehogy kellett volna, már csak tíz másodperc, dehogy kellett volna, már majdnem ott voltam, ott nyomom a legato futamot, úszik a szoba a sós létől, és akkor beleüvölt a felvételbe az avast vírusírtó. Magamhoz képest csak igen szerényen bazmegoltam. Csak a videó szerkesztéskor tekertem magam vissza. Mondom, izomlázzal heverek most az ágyban.




Jean Michel Jarre-t és Tony Levint hallgatok, felváltva. Illetve Portugal. The man-t. A fenti videó első húsz másodperce után már tudtam, hogy itt egy súlyos zenekarról van szó. Húsz másodpercet hallgattam őket az ultimateguitar.com-ról és húsz másodperc múlva már dőlt le a háromalbumos diszkográfiájuk a btjunkies-ról. Annyira Pink Floydos és Muse-os az első három akkord... Ejha, mondom magamban, ejha, lehet tehát kulturáltan alternatív zenét alkotni... szóval mégis lehet. Hasonlóképpen a Xiu Xiu-hoz és a Veil-hez. Ez a zenekultúra még ismeretlen kicsiny országunkban. Szóval ejha, dörzsölgettem puha halántékomat, hogy ez igazán kafa zene, már nem azért. Nem marad ki persze napi kétszer az Oxygen sem (part I- XIII). Néha pedig beletúrok a Jordan Rudess diszkográfiámba és az olyan, mintha valami lila szénakazalba túrnék bele, és felszabadul belőle rajokban és szárnycsapkodva mindenféle egzotikusan jó.