Ez egy olyan bejegyzés amiben mindenre sor kerül

Kedves Napló!

Bekapcsoltam a kis webkamerámat, és ahogy írok, figyelem, hogy figyelem, hogy milyen nagyon hülye fejem van nekem.
A napok szólóírással telnek. Ahogy befejezem és felveszem az egyiket, hogy beküldjem a GMC fórumra, már látom is, hogy újabb projektet hirdetett meg valaki és tákolhatok össze megint egy másfélperces őrültséget. Most érzem úgy, hogy kezdek némileg fáradni. Még szerencse, hogy a hanganyag a youtube-os pályázatra már megvan. Az is majdnem 2 perc volt. Vehetem fel videjóra azt is. Kedves Naplóm. Az a helyzet, hogy fáradok kurvára. Mint a kávéba mártogatott kis csokis cookie-k úgy gurulnak el a számítógépes asztalomon az órák. Ha meg elkezdeném megszámolni, hány ilyen hülye hasonlatom van már az elguruló órákra, megintcsak nem férne el a tíz ujjamon. Mindenesetre, kedves Naplóm! Töredelmesen megvallom neked, hogy miután végre befejeztem a Cuentos de Eva Luna-t spanyolul, és egy újabb jó olvasási élménnyel lettem gazdagabb ezen a szép nyelven, azonmód meg is húztak belőle az eltén. A kreszvizsgán is majdnem megbuktam. Azóta nem merek autóba ülni. Hiába, nem bírom a vizsgadrukkot. Sárgul bennem az életvágy, mint a karácsonyfánkon a hosszú tűlevél. Ez a sok kudarctól van…

De most kezdődni fog az enszíájesz és kiváncsi vagyok az új epizódra. Legalább annyira, mint a vasárnaponként ismétlődő miséken hallott prédikációra. Sok újat és érdekeset hallok, amin el tudok mélkedni egész azt követő nap. Félek azonban, hogy kezdem elveszíteni a hitelemet saját magam előtt is.

Egy hete ikeás szendvicseken élek, amiket az ikeás büfében kapni. Naponta megeszek hármat, mert van benne sajt, vaj, sonka, saláta és mustár. Kint mínusz 1 fok van. Fázás van. Futni kéne két kört Lolitával, ami 800 méter. Addig is az ember bekucorodik a radiátor mellé.

Ráébredtem a keserű tényre: kevés ember hallgat zenét. Nagyon kevés. Sok ember fülében ugyan ott van a fülhallgató, sok ember autójában szól a rádió, sok embek hall mindenféle zenét a tévében is. Ezek szépen átcsúsznak az emberek agyán minden nyom nélkül. Azok az emberek, akik a zeneiparban ott vannak, nem hallgatnak, csak maximum hallanak zenét. Akik a világot irányítják, ezek a gazdag emberek egyáltalán nem hallgatnak zenét. A csoporttársaim sem hallgatnak zenét. Nem ragozom tovább, nem illik hozzám.

Minden vers, amit az utóbbi időben írtam, szét lett dobálva a szobámban. Alig találom meg őket. Mint a Dream Theateres dévédémet, amit letöltöttem, kiírtam, elvesztettem, kerestem, nem találtam, újra letöltöttem, lejött, újból kiírtam és megtaláltam a régit. Most próbálok porszívozni, hogy megtaláljam őket. Grafomán késztetésem kezd ismét gyülemleni.

A minap azon kaptam magam, hogy a régi gitárom tremoló-karját szopogatom. Természetesen leszerelt állapotban. Annyira rossz az a gitár. Amikor nem hangolódik el két hang után a kromatika legaprólékosabb színárnyalatainak megfelelően, akkor épp a hajlított húr pattan ki a hídból. Nem szeretem az ilyet. Ki van már nézve a PRS SE Custom24-em, de egyelőre még csak nézve van ki. A Jézuska baszott elhozni nekem. Én is leszarom már a Jézuskát, mondom, a sterilre gyalult karácsony-élményem is akadályoz a meghitt kapcsolatunkban, ami Jézuska és köztem fennáll.

Fontolgatom, hogy menjek-é vajon Volbeat koncertre. Nem érdemes, mindig ez tépelődésem végén a válasz, mindazonáltal újból és újból felmerül bennem a kísértés, hogy február 6-án a Dürer Kertben lássam magamat, amint éppen oldschool heavy rockra tombolok a becsempészett dobozos Guinness-szel.

Kinéztem magamnak egy Mesa MarkIV kombót is. Meg Line6 PodX3 pedált. Meg egy Porschét és egy villát Gödöllőn. A villa a Porschéhoz jár egyébként. A 2008as Carrera4 Convertible. Krémsárga színű, 240e forint felárért pedig vörösre lesz mázolva az összes fék rajta, és hogy ez látható legyen a külső szemlélő számára is, 600 forintért veszek spéci 21 colos, 5 küllős felniket rá. Darabja 600e egyébként. Kinéztem néhány zsidó lányt bejárónőnek. Ezek mindegyike tud ám zongorázni, és amíg én gitáron tolom a hámoll szvitet a derék Bachtól, addig ők kísérnek szerényen. Antilopszőrből lesz a köntösöm és alatt nem lesz alsónacim. Az lesz ám az élet. Abból fogok élni, hogy youtube- ra videókat töltök fel és mindenki azt nézi.

Lassan befejezem már, mert marja a chili a két hüvelykujjam körömágyát, miután félórával ezelőtt megfogadtam, hogyha találok a spájzban chio sombreros-t chili ízesítéssel bontatlanul, akkor azt stopperre három és fél perc alatt befalom. A helyzet az, hogy találtam a spájzban chio sombreros-t chili ízesítéssel bontatlanul. Annyira szar az íze, hogy már szinte jó, és majdnem három percen belül megvoltam úgy, hogy közben fél percre elmerengtem egy régtől álmodott virtuális kaktuszgyűjteményen, amelyet még mindig nem sikerült összeállítanom, de most eszembe jutott, eszembe Mexikóról, mintha a chio sombrerosnak lenne bármi köze is Közép-Amerikához, a chilihez vagy a kaktuszhoz. Kezet mosni kezet mostam de csíp most a körömágyam. Így jár a hülyegyerek, aki koordinálatlanul bemajszol három perc alatt félezer kalóriányi olajos chio sombreros-t chili ízesítéssel.

Vége a vizsgaidőszaknak, de én azon kapom magam, hogy a régi jegyzeteimet simogatom, pakolgatom ide-oda, becézgetem a saját megjegyzéseimet, melyeket egy-egy fonológiai felfedezés ihletett orgazmusában vetettem papírra, ízlelgetem az akadémiai angol finomra járatott fordulatait, fogásait, izületeit. Tele misztériummal és tele egymásra hagyományozódott, egymásra szaturált stílusirányzattal, egy titokzatos konvenciórendszer, melyben mindenki hisz és amit mindenki intuitíve megért, csak én nem. Meg sem állok hát a doktori fokozatig. Én fonológus-doktorandusz akarok lenni, mint a nyelvtudomány gyakorlat professzorom, akit a legjobban tiszteltem és tisztelek mindmáig az elte személyzetéből. Szorosan követi őt a gólyavár büfésnénije, de a második helyezetteket soha nem jegyzik meg úgysem sehol, ilyenformán teljesen lényegtelen dobogókról vagy ilyesmikről beszélni.

Utoljára pedig: lassan beteljesedik rajtam a tragikum. Tegnap a Nyomtalanul-ban szegény Dzsek különleges ügynök, akinek nincsen se felső, se alsó ajka, szegény Dzsek végigálmodta az egész epizódot a két reklámmal meg mindennel, végigálmodta az egész életét, hogy bizony változtatni kell rajta, mert az elfojtott vágyai és félbeszakadt magánélete majd belőle is olyan szerencsétlent kovácsol, mint az idős úr, aki eltűnt az epizód elején, és akit elkezdtek Dzsekék keresni, de persze csak Dzsek álmában, és ügyesen az idős fickót is Dzsek hangjával szinkronizálták, és még ott volt Dzsek fiatalkori énje, aki Dzsek időskori énje eltűnését bejelentette a rendőrségen. Szóval a nagyméltóságú Dzsek kapott egy komplett epizódot, hogy beteljesedik rajta a tragikum, olcsó dzsessz-zenét fog hallgatni, egész jövedelme egy életbiztosítási kötvény lesz, amit úgyis másokra testál majd, ha meghal, azonkívül csak a régi aktái porát szuszogja ki és be. Rajtam is hasonló tragikum teljesedik be, a méltóságom kezd kifordulni magából, valami húsos és irritáló csúszik ki a héj alól, kipattan, mint a kanál nyomán a kiwihús. Az lesz aztán szép.