Lobog a szúnyogháló a nagy téli szélben

Január 1.


Újév első napja, a forgatókönyv szerint nekem most egy üveg bakarditól kiütve kellene valahol a városban hánynom, miközben szemerkél rám az enyhe hó. Az a helyzet, hogy reggel nyolc órakor éppen megborotválkoztam és az év első zenéjének betettem egy kis Guthire Govan-t, utána pedig Glenn Gouldot, és hogy maradjunk a G-knél, tőle is a Goldberg variations-t, közben szopogattam még most is a kihűlt Glögg-öt.
Amikor egy órával azelőtt felkeltem az ágyban, hirtelen megpillantottam saját magamat, pont szemből, és tényleg olyan volt, mintha letépték volna a fürdőszobából a gigantikus tükrünket, betolták volna az ágyam lábához és most abban látnám, hogy éppen felkelek és hogy össze van nőve a szemöldököm, de szerencsére kiderült, hogy ez csupán rémálom volt, és akkor reggel megint, ténylegesen, fölkeltem, és már nem láttam magam szemből, de a szemöldököm össze volt nőve, ezt mondjuk csak kitapogattam, a bal kezemmel, és akkor éreztem, hogy ja, a szemöldöke az embernek össze van nőve.
Megint kezdődnek a szar vizsgák, megint fogom a nyúzott sekteremet, és kezdek el elölről megtanulni gitározni, mert pont egy éve tanulok, erre volt jó a sok YT-s fölvétel és az önreflexív gyakorlás. Még meg akarok tanulni egy-két Pink Floyd szólót meg a Cziglán-darabokat. A többi nem érdekel. Kint esett a hó, itt a szobában esik a paplan a földre, amit lerúgtam az ágyról.
Fogy még a Baileys, fogy a Glögg is.