Klaipéda revisited

Január 22.


Béborult az élet vigadó orcája! Még két mulatótárs van ébren mellettem: a szelíd szerelem elcsorgó krémjét kell kennem és a Baileys aranyos nedve van bennem.

Fel sem ébredtem ma, már be is sötétedett. Azt írja a nesztlédoboz, hogy after eight. Kilencévesen kaptam ilyet először. Most aluszik a világ, én meg letettem a lantot. Bámulom az eget, hogy ma sem voltam fotózni. A család közben a hitemért aggódik. Aggódok velük érte én is. Nem hallja senki sem a jajszavamat, mely pedig százméter mélyről harsog az égig. Ilyen mélységben víz alatt egy tisztességes Casio karóra is csont nélkül összeroppan.

A karácsonyok már, miután levakartak róla nagy szorgosan minden illúziót, minden kényelmet és ellehetetlenítették nálam is a fogyasztói örömöt és a kutacspuha vágyat, pedig imádok vásárolni és 26-án ingyenpizzát zabálni, kihagyni a második napi miséket, ajándékot halmozni és sütit falni, miután kis gumikesztyűkkel a tök hiteltelen emberek ezeket szépen kipucolták belőlem és a helyébe nem tudtak semmi érdemlegeset plántálni, a karácsonyok is elvesztették az ízüket. A bejgli még nem, tenkszgod.

Két hét múlva indulok Litvániába, másodszorra. Ott próbálok szerencsét, vízum már van. Igazából nem is kéne, hogy legyen, csakhogy írtak nekem egyet még amikor első alkalommal jutottam ki a Balti tengerhez. Akarok például fagyott tengert látni és fagyott halászokat, akiknek a pecabotot a kezéből csak a boncterem szobahőmérsékletén tudják kitépni. Akarok viking múzeumokat látni, Nightwish koncertre menni, Lappföldre átruccanni. Mindenki volt már Skandináviában is csak én nem. Hozok haza onnan jégcsapokat szuvenírnak, melyeket, ha szopogatni kezdesz, kiderül, hogy sósak, de nem a sós tengerparti csapadékból vannak, hanem a könnyeimből.