Lelki atomtemető

Bizony kezd már megviselni ez a másfél hónapnyi vizsgaidőszak. Bár a rengeteg tanulás, a megfeszített összpontosítás, egy teljesen idegen nyelv gyorstalpalós elsajátítása, a véresre lapozott szótárak, a salátává forgatott másodlagos irodalom és a foszlányokra kihúzózott többszáz oldalnyi jegyzetem rengeteg tudással és tapasztalattal szolgál, azért be kell ismerni, ez még az én kapacitásaimat is meghaladja. Az átlagomat alig tudom négyes fölé feltornázni, pedig én annak idején még nagyképűen egy 4.7-re fogadtam. Képzelhetem ugyanezt két szakkal a bme-n. Nem hallgattam a jótancsára, hogy már évközben tanulni kéne. Most iszom meg a levét minden keserűségével és szánombánomjával. Aki ennyi felesleges zenét hallgat otthon és csak a gitárját nyúzza, ahelyett, hogy a könyvtárban falná magában az elé tálalt, friss tudást, az persze vessen magára, mert megérdemli. Ez a blog most mint egy lelki atomtemető, elnyeli szépen a szánalmas sírásrívást, mindezt elolvasgatja majd, akit érdekel, ezentúl csak a beletörődés marad.

Még mindig érzem az égett szagot, ahogy kávéfőzéskor gyakorlatilag minden nap lepörkölöm a mutató ujjamról a szőrt. Kis Pelgrim tűzhelyünk már rakoncátlankodik. Csak akkor marad égve, ha a legmagasabb fokozat közelében tartom pár másodpercig lenyomva a tekerentyűt. Amikor lenyomom, akkor persze jól begyullad, kicsap teáskanna alól a láng és lepörköli a szőrt. Ezt nem vettem sokáig észre, mert fájni nem fáj. Azt hittem, egy éjszaka valaki DNS-t akart tőlem lopni és azért tűnt el két ujjam tetejéről is az a kevéske szőr. Adtam volna bárkinek DNS-t, ha szépen kéri. De igazából nem lopták le, csak simán leégett. Most az égett szag gyanús volt számítógépezés közben, ráadásul, amikor odanéztem, a fekete szőrvégeket tisztán ki is lehetett venni. Ezen meglepődtem, hogy itt élek a XXI. század legeslegelején és nem veszem észre, hogy csak úgy sikerült álló hónapokon át a napi 3 kávémat megfőznöm, hogy szénné égetem a sután nőni igyekvő szőrt. Ez most zavaró számomra. Azt hittem, én ennél sokkal elegánsabb vagyok, hogy be vannak tűrve a ruhadarabjaim, hogy rendben vannak a dolgaim és ezeken felül még laza is vagyok. Más kérdés, hogy gitározásnál úgy görcsölök mint a szegény jégkocka egy túlpakolt mélyhűtő alján, de ez nyilvánvaló volt eddig minden videómon is. Ám most az egzisztenciába vetett minden hitem ingott meg az alattomos módon leégett szőrömmel. Ráadásul úgy, hogy az embernek a saját egzisztenciája tulajdonképpen abban merül ki, hogy hisz a saját egzisztenciájában. Tehát az egzisztenciám ingott meg. És miért? Azért, mert a sparheltünk leégeti az ujjaimról a szőrt. Én csak kávét akarok magamnak csinálni, olcsó instant kávét, amilyen az amatőröknek jár. És mit kapok érte cserébe? Hogy a tanulástól átizzadt, a vizsgák által megaláztatott kicsiny hitem itt 2009 elején romba dől. Igen, ez még mindig az atomtemető-részlege ennek a blognak. De most sírni támadt kedvem. Még hátravan a filozófia vizsga és én teljesen tanácstalan vagyok. Platón, Leibniz, Quine. Még egyikből sem tartottam kiselőadást életemben, egyikről sem írtam még középiskola idején legalább egy esszét. Most meg a szőr, ami szó szerin leégett az ujjamról.

Egyébként elkezdtem aktfotózást tanulni. Természetesen csak a stúdiófotózás keretében. Az első modellem saját magam vagyok. De a modellkedést éppen a leégett szőr miatt kénytelen vagyok felfüggeszteni. Ó nem, epilálni egészen máshogy szokás. De a fotózásban jól haladok, legalább olyan jól, mint a cé nyelvvel, ahol káprázik a szemem a sok printf-től. Mindent kiprinteffelek, annak ellenére, hogy a mac-es fejlesztői felület elég szar.


Alter Bridge-et hallgatok. Az iTunes 47 és 56 lejátszást jelez ki a Ties That Bind és a Coming Home c. számok mellett, de már most érzem, hogy ez még csak a kezdet. Főleg, hogy Eric Johnson Manhattan-je mellett 102 a lejátszási ráta. Hiába, ami hallgatható, az hallgatható.

Nem is értem, miért kellett ebbe a bejegyzése egyáltalán belefognom. Talán, hogy lelkes olvasóimnak kedvére legyek. Igen, ezért, ez a helyes válasz. Persze motivál a dobozos Guinness is a kezemben és az, hogy idén a negyed évezredes születésnapját ennek az ír csodának szükséges megünnepelni.

Most meg azt nem értem, miért is nem sikerül a süketelést befejeznem. Talán, hogy a lelki atomtemető sírhantjait kellő odafigyeléssel tudjam elegyengetni, simára gereblyézgetni. Igen, így van, ez a helyes válasz.

Vagy nézd ezt a kicsiny szőrszálat, senki se mondja, hogy eszem a szádat, de miért nő, hogyha majd leég, miért ég le, ha majd újranő?