New Generation

A fiatalok szája szigorú ráncokba van húzva és a kis homlokaikkal döfködnek előre a szélben. Mellém áll a kis szőke, hogy együtt sikerülni fog, ha kell, egész nap dolgozni fogunk. Istenem, milyen kevés megfontolnivaló van és milyen sok tennivaló!
Mennyi energia van egy Tremonti-szólóban, mennyi felhang, mennyi dinamika! Ki sarkallja a fiatalokat? Mennyibe kerülne nekem ez a gyáván-üzekedős hangulat ami pedig mégis elegáns minden fiatal szemében? Ez a hangulat, hogy sok a tennivaló, uralom alá kell venni a tengert és a földet és az űrt meg mindent, hogy most nem ezen kell agyalni, ezen harminc év múlva kell agyalni. Miért hisznek bennem még mindig sokan? Végig tudnék shreddelni kábé másfél percet, de egy Tremonti-riff simán kiüt engem, egy szaros rockszóló szintúgy. Vastag szép alsóajkam van és tökéletes formájú füleim. A szemem szúr, ha éppen azt akarom és ha nem úgy bámulok és fénylik a szemem mint egy jó kés a sűrű ecet alján. Az Alter Bridge arról énekel, hogy sokat hibázott, hogy túl fürge volt, hogy milyen hülyén hitte, hogy lehet még dalokat írni és elfáradt de most azért haza megy. És a faszt megy haza, ez a nagy tékozlófiúsdi csak giccs, de minőség a javából és pont olyan jellegű zene, amire csettint a művelt könnyűzenész, hogy det roksz big tájm!!
A szőke a pálcika kezével belémcsimpaszkodik és hiszi, hogy megváltja a világot. Kutyakötelessége, hogy gyászolja az elesetteket és hogy megváltsa a világot, miközben persze leszarja az összes elesettet és amikor a holttestek fölött botladozik, hogy juj, de béna vagyok, beleakad a cipőm sarka valaki állkapcsába, akkor nézem, hogy ez mennyire édes és hogy mennyire életrevaló ma mindenki. Sőt, még a haja is be van rasztázva, de most már nem rasztázza többet, mert annyira már felnőtt így húsz éven túl, hogy az ilyen importált giccsben azért mégse higgyen. Barbibaba, nellifurtado és most ez jamaikai szar meg a bobmarli, de hát soha életében egyetlen másodperc reggit nem hallgatott, mert amit hallgatott, az dance volt és hiphop egy kis house-szal vegyítve, csak nem tudott róla. Mindegy, nem is ez a lényeg, hanem az életművész egyesület, aminek lelkes animátora ő is, gyászolja a centi vastagságúra kivasalt galambtetemeket az astoriánál, sok sála van, dehát mindenkinek van sála. Folyamatosan fotózik persze, egyetlen pillanat sem maradhat veszve. Azért ez enyhén kényszerjellegű, ez a folyamatos dokumentálás, és gyűlik a százezer túlexponált, szétvakuzott, vörösszemű, bemozdult kép. Senki nem érti, miért fintorgok, amikor nem ismerem meg az embereket a képen. Hogy ne játszam a nagy vasaryt, mert nem áll jól. De a vasary az festő!! Na hagyjak mindenkit békében.
A Dream Theaterre nem lehet táncolni. Hát nem. Rengeteg olyan filmet is megnézek kényszerből, amelynél már az első rossz ütemű vágás után nyilvánvaló, ebben nem lesz köszönet. Mutatom az Alter Bridge-et, hogy ez ritmikus. Á... ez annyira nem is. Bocs, ez a Coming Home ami ha nem tévedek: hatnyolcados, várj, mutatok mást. Mindegy, hagyjad. Belevágunk az életbe, mert ez a miénk. Harminc év múlva én leszek a megtűrt lelki szemetesláda, nulla humorral. Ez az én sorsom. Mennyit kell nekem fizetnem, hogy azt higgyem, lehet a tékozlófiúsdit hitelesen csinálni még? És amikor fals módon próbálom utánozni a fiatalságot, akkor meg én vagyok a stílustalan depis buzi. Én vagyok a lejárt arisztokrata, mert nem hiszek az életben meg egy csomó artikulálatlan fogalomban. Kis szőke azt mondja, hogy most akkor szépen megtervezzük a házunkat, a közös fészket, sokat dolgozunk, sokat gyönyörködünk, és mindezt éppen azért, mert még annyi hely van mindenhez, még annyi konvenciót nem sajátítottunk el, mintha mi alkottuk volna meg, még annyi bíznivaló van, én majd elpittyegek a gitáron, jó ezt meghagyja nekem, mint egy nyűgös gyerek utolsó nyalókacsonkját.

Merthogy mindenkinek megvannak a piti kis vágyai, a szubjektumba vetett infantilis hite, hogy majd őérte rohan oda anyuci, hogy van még személyiség, pedig a fiatalok a nagy közből sarjadnak és oda hordják be a cuccaikat a külvilágból, és egymásra számíthatnak és nagy a hierarchia a kaszton belül és én tegyem le szépen a játékmacimat, meg a nyalókacsonkot, toljam én is a fiatalságtalicskát, mert szép kis kupacokban ott van minden fiatalságtalicskában egy csomó üvegszemű játékbabafej, amik még gőgicsélnek is, és ebből szépen mindenki középre összehord egy nagyobb dombnyit, aztán meggyújtjuk az egészet, közben szól a harmincipszilon és a vadfruttik és az arctic monkeys meg a fall out boy. Ég a tonnányi műanyag babafej. Ez egyrészt avantgárd, másrészt meleg bizalom gyullad mindenkiben, hogy érdemes még ilyen babafejbálákat összetalicskázni. Miután elvégeztük ezt a szociális melót, mindenki megy haza. A hazafelé lézengők közül csak azokhoz szólunk hozzá, akik egészségesek, akiktől jó esetben egyeduralmat várhatunk, akik szerények és közben titkainkban vájkálnak, mert ezutóbbi perverz is és az embernek szüksége van arra, hogy legalább egypáran a titkukban turkáljanak. Ha valaki kerekesszékes, össze van nőve a szemöldöke és nem várhatjuk el tőle, hogy majd lehetőleg jó viccesen meg is erőszakol, és aki nem segít kifesteni otthon a családi fészket, és aki nem humoros, de legfőképpen: nem fiatal és akinek már lehámlott a hideg szembeszéltől a homloka és ráadásul jól ki is sebesedett, azt hagyjuk a francba. Ha valaki meglátna minket egy ilyennel, aki nem is talicskázik babafejeket, hanem mondjuk répát ültet a háza elé a finom petrezselyemszag végett, azt kivetik a kasztból, fogják az anyakönyvkivonatát és átírják az életkort 18ról 48ra. Ez a legdurvább ítélet. Ha valakin meglátják, hogy megerőszakolná őket és az alárendelődés elkerülhetetlen, de nem őszinte, azt még megtűrik, elég nehezen mondjuk. A legjobbak az artikulálatlan eszmeiségtől fűtött márványtestűek. Aki nyápic és nem is őszinte, az mehet a máglyára. Farsangkor az ilyeneket elégetik. Vagy ha a mű ünnepek és események alkalmából nem kurjongat valaki, mert nem az ő ünnepét ünneplik éppen, mert ő csak karácsonyt, születésnapot és névnapot szeret ünnepelni, akkor az ilyet megbélyegzik, lámpavasra húzzák, de nem úgy, mint régen, hanem beillesztik a magasteljesítményű égők helyére és a foszforeszkálni kezdő testet kis bélyegcsipesszel bontogatják, és mint egy vudubaba perverz boncolása, olyan ez. Aki ezen nem mosolyog, akkor őt is bekötik valahova az utcai világítás áramkörébe ómos ellenállásnak. Aki a leghamarabb beköt egy éppen mosolyogni nem vágyót valamelyik közeli lámpa áramkörébe, az nagyobb eséllyel számíthat rokonszenvre, de mondjuk ez természetes is.
Most fog kezdődni márciusban az életművészegyesületanimátorképzőtábor újabb kiadása. Ez úgy néz ki, hogy miután Balatonfüreden leszállunk a vonatról, a 350 méteres szabvány peron mentén két oszlopban pszichiáterek alkotnak folyosót, és mikor az ember elhalad melletük, megkérdezi tőle mindegyik kivétel nélkül, vajon nem lenne-e neki is jobb boldognak lenni csak a hecc kedvéért is, hogy ezzel majd mindenkit megtréfál és az ő dolguk is sokkalsokkal könnyebb lesz, hogy nem kell játszani a depigyereket. Természetesen jogom van választani a másik alternatívát, hogy eljátszom a szokásos duzzogót, és végigcsináltatom mindenkivel a szokásos hercehurcát. Ugyehogy sokkal egyszerűbb boldognak lenni és hinni, mert anima naturaliter christiana és dzoón politikon, meg hozzámvágnak egy DeChardin kötetet is. A katekizmust csak az én kedvemért többezer oldalon levezetett filozófiai esszévé alakítják, melynek a végén egy indirekt bizonyítás qed-jeként kijön a végösszeg vagyishogy egyetemes akolmeleg, szeretet és béke.
Az ilyen táborban mindenki önfeledt, ugyanakkor a fiataloknak legalább egyszer íratlan törvényeknek engedelmeskedve el kell ide zarándokolniuk. Aki az ilyet kihagyja, annak efekítve nincs is kamaszkora, és kimarad az első magömlés és az első vérzés általános misztériumából mint antik mondakörből. A táborban együtt dalokat írunk és olyan kulcsban éneklünk rá olyan dallamokat, melyeknek a 11 kromatikus hangjegyből sikerül úgy válogatniuk, hogy ebből maximum kettő egyezik meg az eredeti akkordokból kinyerhető skálák hangjaival, és csak akkor, amikor tritonuszt alkothatnak egy ütemben. Ezt hívják dodekafóniának, na látod. Fiatalok vagyunk és lázadunk. A tábortűzhöz kellő mennyiségű babafej van felhalmozva az erdőszélen, amit persze éjszakai párzáskor mindig szétrúgnak a táborlakók. Ez egyébként vicces, és állandó témája az autentikus táborvicceknek. Hogy miért gurul a babafej le a kupacról... mert tudod... (és itt kuncog mindenki, a fiúk kipirulva és elégedetten bazmegolnak). Este éjféli fürdőzés anyaszült mesztelenül, mert ez az ősi anyaszenttermészet megtisztelése. Fehérre sápadt szobortestű fiatalok szűkölnek a jéghideg vízben. Visítással telik meg a levegő, erre a macskák is előmerészkednek a strandon. Az ilyen perverz dolgoknak tökéletes kontraszt-hátteret biztosít az a felnőttvilág, melyet ilyen módon meggyaláznak. Ez a legviccesebb az egészben egyébként. Ekkorra már a humor akkorára dagad a fiatalság között, hogy a fiúknak erekciójuk lesz, a lányok meg dartsot játszhatnának önnön mellbimbóikkal. Mindenki kacag és visít. Az ilyen éjféli fürdőzések egyik kedvelt de nem obligát jellegű szertartása, mikor a közelben elkapnak vagy egy nyugdíjast, vagy egy felnőttet (a legjobb áldozatnak azonban mindenképpen egy velük egykorú kerekesszékes vagy vastagszemüveges bizonyul általában, így a legmulatságosabb), és őt behajítják a jéghideg vízbe. Ha nem hal meg, és ki tud kecmeregni, akkor a parton felgyújták és megmelegszik mindenki a tűz fényénél, és a legperverzebbek még ráadásul párzanak is a tűznél, a fiúk a végén a tűzre pisilnek és elénekelnek egy sum41 számot vagy néhány cserkészdalt, ki-ki szájaíze szerint.
Aki ezeken az általános szertartásokon meghökken, azt betegnek tekintik. Majdnem olyan szánalmas az ilyesmin megütközni, mint babafejtalicskázás helyett otthon békésen olvasni vagy répát ültetni a ház elé a petrezselyem szag végett. Az, hogy a felnőttvilág marketing-alapú illúzióiból épül fel a fiatalság konvenciózus mondaköre, nem jelent semmit, mert ez egy mindenki által ismert tény, és mint ismertként elfogadott világ, máris meghaladott és avantgárd transzendenciával lényegileg hatástalanított is.
Van a magyar fiatalságkaszt, van a német és az olasz, meg a japán, meg az amerikai, de lényegükben túl sok mindenben egyik társadalom sem különbözik, csakúgy, mint az emberiség népeinek nagy része sem különbözik, hanem egyetlen faj.
Bár itt nálunk a misén más kiadású enciklikákat kapnak a vatikáni postával. A misén én minden emberi fajért szoktam hallgatólagosan könyörögni, mert könyörög az egyházközség a magyar fajért és a zsidó fajért, az amerikai fajért és a távolkeleti fajért en bloc, de ez nálunk sajátos eset.
Na de ott tartottam, hogy vannak nyilvános kultúra-gyalázások. Elégetik az összes olyan zenét, amire nem lehet táncolni. Az összes fotót, ami nincs túlexponálva. Az összes festményt, mely még a lehangolóan szánalmas figuratív eszmeiséget képviseli. Ezeket nyilvánosan teszik és a nagy tűzre, melyben olvadoznak az mp3 lejátszók és a CF kártyák meg a cédék; és ha találnak a közelben: rádobnak egy újabb kerekesszékest, vagy valakit, akinek nyilvánvalóan fanszőrzete nő. Ez is durva végtség, még durvább, ha a mellbimbódből szőrszálak állnak ki. Az ilyeneket nyársra tűzve szokták begörgetni a cédémáglyára. Külön dokumentálják a gyertyakanócként kigyulladó hosszabb szőrszálakat. Ezek bekerülnek a lokális BTKba a paragrafusjelek mellé illusztrációnak. Bár a tizennégy aluliaknak ez tiltva van (mint ahogy korosztályok szerint elég erős horizontális kasztrendszer is kialakult), azért minden mobilon ott van háttérképnek egy ilyen pislákoló fanszőrszál. Az egyeduralmat persze a 16-18 évesek képviselik, huszonhat éves korig pedig jó esetben a szenátusi tagságra pályázhatsz. Rögtön gyémántkereszt jár azért, ha kitetoválod a komplett béljáratodat belülről és ezt egy spektroszkópos kisfilm keretében bizonyítod a zsűrinek.

Mindezek rövid és szemléletes példák. Engem egyelőre még a szőke kis lakberendezőpalánta cibál, az ajka össze van szorítva, az orgazmikus augusztusi lemenő nap fénye besüt a nagy napszemüvege mögé és látom az esdeklő szempárt aminek persze ellentmondani nem tudok. Ennyi szelídségben összpontosul ez a sok agresszió és abszurditás, amit minden vérbeli fiatalon pedellusi szigoral számonkérnek, kegyelemre még nem is volt példa, jé, még bele se gondoltam ebbe, hogy kegyelemre nem is volt példa. A kis szőke még meg fogja bánni persze, hogy kikezdett velem, mert a strandos fotóm nem az én testemet ábrázolja, mert befotosopoztam a nyakam alá daniel radcliffe testét a harry potter negyedik részéből. És azt hiszi most az esdeklő szőke, hogy nekem ilyen szoborszerű testem van, és mint a márványszoborral fog majd tudni hálni mint Laodameia. Nagy hiba, szörnyű nagy hiba. Nekem szőr nő a mellbimbómból. Ezt sem tudja. Meghogy az ujjaimról kávéfőzéskor mindig leégetek egy adagot az ottani szőrből. És hogy szabadidőmben Eric Johnsont és Solarist hallgatok meg Isten tudja még mi mindent. Lassan fog leesni a tantusz, és mikor földet ér, oda fog tapadni, mint egy használt, elnehezült nedves tampon. Na ez lesz majd szép. Végezetül pedig nem kaptam választ a kérdésre: mennyit kóstál nekem pénzben nekem egy ilyen fiatalkor, ha még van raktáron, ha még illik a fejemre zselé és nem mutálódtam túl, hogy ne tudjak szűkölve visítani. Jó kérdés, megválaszolatlan kérdés. Hogy legyen ahhoz humorom, hogy például csak aranyászokot vedeljek, mert avantgárd felvilágosultsággal túl tudom tenni magam azon, amikor az aranyászok reklámban pont a fiatalság színejava a naplementében a háztetőn gitározik (a babafejkupacokat kivágták azért) és mindenki egy rekesz aranyászokon ül. Természetesen csupán egy egyszerű példa ez is. Én nem akarok sznob lenni, én fiatal akarok lenni. Kis szőke, segíts nekem, szegény tékozló fiadnak!