Performansz

[kd*&#@grrr] [recseg] [zörög] [síííííp] Khm, khm, ühüm-aham... ö... egy, kettő, három, háromnegyed, mikrofonpróba... [zörög, sípol etc.] Mehet már, vagy még...? [Valahonnan a távolból: “Mehet, Danikám, minden máté”] [Csak maga elé motyogva: „Én neked nem vagyok dani bmeg...”] Akkor, ő, Tisztelt jelenlévők! [Csikor, csikorrrr, székek ezrei korcsolyáznak a vip-szektorban] Ő, elnézést kérek, hölgyem és uraim!! Tisz... KHM, KHM, EGY, KETTŐ... [#%@$ÐF] Hölgyeim ééééés Uraim!! [A perisztaltikus moraj lassan csitul, papírzsepi-zörgéssé csendesedik, de azért zörög, és jó sokan orrüregüket állnak neki pucolászni, zörög, zörög még azért a papírzsepi-moraj.] Igen Tisztelt Jelen Lévők! Tisztelt Jelenlévő Hölgyeim és Uraim, Testvéreim az Úrban. [Végre halotti kuss] Azért gyűltünk össze eme jeles hétköznapon, hogy meghallgassuk az ifjú költő-gitáros-fotográfus-filozófus-torrentmester-zenekritikus-bölcsész-nyelvzseni-ifjú-titán-hendszom-fiatal-üde-életvidám bajtársunk újabb fejtegetéseit a nagybetűs életről. Íme... bemutatom ezt az ifjú titánt! [Kismar Cona fellép a dobogóra, egy leereszkedő kézmozdulattal köszönti a az újjáépített Wembley stadion csekélyke, 90 000 főt számláló néző közönségét. A tapsorkán négy és fél percig tart. A konferanszié magyarul beszél, de a szentlélek-megszállta nézők mind a maguk nyelvén értik az előadást, és már meg is jelennek a kis lángcsóvák a fejük felett, mert tudják, köztük van a Zseni. Jelen sorok írója mély megvetéssel köszönti a plebszet, kicsit bólint csupán a fejével, ám ettől stadiontrengető hullámzás tajtékzik végig a termen. A konferanszié folytatja] És én már látom a csillogást az Önök szemében, mely bizony nem a műkönnytől származik, amitől még ma is vörös jelen ifjú titán szeme a Bajcsy-Zsilinszky úti ofotértes kontaktlencse-tortúrától, és hallom a megszállott sóhajt az Önök kebeléből felszakadni, mely ugyanakkor megint csak nem azonos azzal a megadó sóhajjal, ami a jelen lévő ifjú titán lelkéből szakadt ki a mai nyelvtudomány szemináriumon, miután a fanatikus csoporttársnők és meggebedt professzora jelenlétében az órájára pillantott, és konstatálta: még egy óra húsz perc hátravan. Az Önök sóhaja az öröm sóhaja, mert önök olvashatják itt, most, élőben ezt a blogot. A Blogot. Kérem a fénytechnikus kollegákat, kapcsolják be az 1000 kilowatt teljesítményű projektort, és íme, megjelennek a Szent Sorok. [A hatalmas projektor zúgva felizzik, a szuperxenonégő lassan 3000 K-re melegszik, a Szent Sorok megjelennek a 300m2-es vetítővásznon. London város áramszolgáltatója ugyanis nem vállalta a hasonló alapterületű kivetítőhöz szükséges áramenergia biztosítását, lévén hogy az újabb fűtőelemek beszerzése a kínai feketepiac monopolhelyzetét idézte volna elő] Joseph Ratzinger kiszivárogtatta a hírt, hogy egy esetleges alternatív Biblia kiadása esedékes, eme blog soraival a Jelenések Könyve helyén, vagy éppen a Legújabb Szövetség egyetlen írásaként, így emelvén a szent könyvek számát 73-ra, mely írást persze kétezer évre visszamenően egy ügyes enciklikával majd kanonizálnak, esetleg feltárnak majd érte egy Qumrán 2-t. [Kismar Cona csak bólogat, megfáradt már a milliom laudációtól]. Köszönöm, köszönöm. [Kismar Cona még súg valamit a konferanszié fülébe, akinek az ingén a mellkasi részen rögtön átüt a liternyi veríték, amit egy másodperc leforgása alatt izzadt ki, ahogy a Zseni ajaka fülétől alig 2 cm-re került.] Ő, igen, igen, és még kéretik a hangtechnikus kollégáktól, legyenek olyan kedvesek Boomboom-ot berakni, ha lehet ... ő, igen, amíg mindenki olvas...


Sokmindent terveztem ám mára, szépen be is táraztam őket apám Röhm revolverébe, és most nem játszom el a szóviccet, hogy csütörtököt mondtak csak azért mert ma csütörtök van. Hanem bizony kilövettek, csak még a csőben szépen elkenődtek, és a cső végén kifolytak mint az avokádókrém. Voltam például Coldplay koncerten kedd este, és egy nagy elemzést terveztem, mert én mindent csak elemezni szoktam, viszont ma ez is elmarad. Meg akartam írni azt is, mi történt Lalával azóta, hogy felfedeztem fiktív önéletrajzát.

Ebben a pillanatban ért véget a Children of the Damned, a kedvenc Iron Maiden számom, amit viszont legalább 8,5 hónapja nem hallgattam meg, annyi minden volt közben. Most beteszek egy kis Albert King-et. Mindegy. Sok mindent terveztem ám mára, de fáradt vagyok nagyon, folyik ki az agyam, hagyom.

Hoppá, de elmerengtem itt hirtelen, véget ért Born Under A Bad Sign, de a playlistemben most, ó, igen, ezt már ismerem, a Dire Straits-től az On Every Street jön. Ezt hallgassa meg minden Kedves Olvasó, ha ráér. Mark Knopflernek van a legerotikusabb hangja a világon. Én halálosan szerelmes lennék Mark Knopflerbe, ha lány lennék, de így is szerelmes vagyok a hangjába. Na meg a gitárjátékába. Terveztem még ma egy világmegváltó fejtegetést a KFC-ről, illetve a fonémákról, de most ezek is elmaradnak. Csalódást kell okoznom 90 000 embernek.