GT-beszámoló, spleen

Ha valaki nekem akár csak egy héttel ezelőtt is azt próbálta volna beadni, hogy lesz majd nemsokára 3 olyan nap az életemben, ami alatt mintegy lelki terrorként összesen 17-szer fogják leadni (és kell nekem meghallgatnom ilyenformán) a nótenksz Másik nemzedék-ét, összesen csupán kb. 400 wattból, ámde nonstop, akkor én ennek a valakinek megsimogattam volna a buksi fejét, hogy na-na, fiacskám, már véget ért a rossz álom, tessék lenyugodni és civilizált módon viselkedni... nem sejtvén, hogy a golgotai igazság véres bárdként lebeg a tarkóm fölött, valaki pedig lesz oly kedves a csigolyáim közé ereszteni azt. Mert a 2008-as gólyák hivatalos himnusza az eltén ezentúl eme ópusz lesz. A másik alternatíva egy Vad Fruttik-szám (lett volna). Én állok Zánkán a kétoldali golyózáporban és jobbhíján szopogatom a Becks-et, tolom be a giroszt. Próbálok kacsintgatni néhány metálos arc felé kétségbeesésemben, de azok pulóverén is egy-egy halálos ítéletként felvillan a hammerfall és az osszián. Ezen a helyzeten hiába próbál segíteni egy-egy Napoleon, a Júlia nem akar a földön járni, mert az NB a kedvencem a Pink Floyd, DT, Muse, Placebo stb. sor egyenes ági folytatásaként, mondom, hiába próbál segíteni. Nem képes rá. Zánkafürdőn az X kromoszóma alakú vasbeton épületek árkádjai alatt telt el az elmúlt három nap. 620 résztvevőből 120 anglisztikás, és ki nem bölcsész nem is ember, hej, hej, hej. Második nap éjszaka zuhog az eső, a kifüggesztett lepedő-plakátok csattognak a szélben, az ázott pólós lánykák ugranak és nyakukba hull a mellük meg vissza. Mindenki 5-ig akar bulizni, és tombolni, de gyakorlatilag 3-ra kikészül az első turnus, amit aztán hiányosan pótolnak. A második nap úgy érzem magam, mint egy hideg pengéje a késnek, amit a világért se dugnak tokba. Nem félreérteni. Sörivó verseny, két piros felmosóvödör jár körbekörbe-karikába, mindenki jár a színpad mögé, rituálisan, hányni. Nagyon hideg van, nem melegít a sör, a kaja elfogyott, behúzódunk vízipipázni. A plafonról sztalaktitokban hámlik a zöld vakolat foltokban, rücskös tenyérként áldón borul ránk egy-egy ponton. Játszik a grúv bend, két gitárral, amelyik közül az egyik teljesen felesleges, a másik meg (Fender American Deluxe) nem való a gitáros kezébe, és a dzsimi hendrix-szólóit játssza inkább a kis szobájában, mert velük villogni 2008-ban csak tábortűz körül lehetne, de még ott is necces, ha saját számodként konferálod fel. A pentaton skála biztonságos zóna a csúnya diatonikus skálák aknamezői fölött, és végül is előfordul, hogy zenészként néhány évtizedig ki sem merészkedünk belőle. Szóval a zenét nem részletezem. Össze voltunk zárva 3 napot, és napi 3 (!) sör után azt vettem észre, hogy próbálok mindenféle ismerőst, nemrég és régebben látottakat, elképzelni, de ahogy az arcuk elém kerülne, hirtelen valamelyik örs-tag villan be helyette. Ezt tapasztaltam másutt is, nem az arcmemóriám fuccsol be. Ám a leendő férjemet, úgy érzem, nem sikerült még megtalálnom.
Délután póker, és én kíváncsi voltam, hogy az amatőr tudományommal hogyan villoghatok tök idegenek előtt. Egy tanulságot levontam: a magyar fiatalság egymás között pont olyan fukarul és gyáván pókerezik, mintha valódi tízezreseket markolászna. A mi asztalunk szépen feloszlott két továbbjutóval, de a többi pultnál még fél órával később is mindenki azonos magasságú zsetontornyot kuporgatott. Egy dáma-hét kettes párral és egy nyolcas drillel kisemmiztem az előttem ülő csajt, aki aztán végig oltogatott engem, hogy némiképp a kis méltóságát helyre billentse. Ez neki akkor nem sikerült. Olyannyira idegesített már a játékmorál, hogy titokban felemlegetvén magamban a Fiktíves játszmákat, levontam a következtetést: játékközi párbeszédekben, hozzáállásban, matematikai számításokban a mi kis póker-körünk néhány száz ikúval többet képviselt mindig is az itt tapasztaltaknál. Végre jött egy dáma magas fullom, de éreztem, hogy a srácnak ász magasa van, betoltam a pénzt, aztán hagytam, hadd csámcsogjon a műanyag zsetonok felett. Már fel sem mertem emlegetni, hogy póker-etikett. Először is definiálnom kellett volna, mi is az a póker. Aztán, hogy mi az etikett. Itt most rossz tapasztalatokat emlegettem, mint olyat is, amikor egy este „csak a germanista, hej, hej, hej” rituális tánccal három hústorony leányzó lejtett végig előttem. Vár rátok a középkori germán fonetika, a fogkefe és az uszoda, mert az ilyen lányokat annyira megalázta a hormonális kamaszkor a csúnyaságukban, hogy minden gátlás és önérzet hiányában gyakorlatilag a teljes infantilis szabadosság révébe érkeztek. Én a menza-rántotthústól már majd szétdurranok, mellettem meg esengve nézik a villám hegyére felkerülő falatokat egy már fél órával korábban tisztára nyalt tányér mellől. Van az ilyen 150 kiló is. Mindenesetre a germanisztika messze lesz az angolosoktól a campuson, ahova pedig 70:30 lány-fiú arányban nem semmi a válogatás, azt hiszem, jó évfolyamot fogtam ki.
Próbálok gitározni, de a cigaretta-csikkekre gémberedett kezeim alig mozognak, mondjuk legalább pontosan. Fáradt vagyok, 4 óra alvás nem segített. Sok minden történt a nyáron, de azt hiszem, elég a jóból. Most majd évekig kell játszanom a felnőttet egy csomó felnőttet játszó kisfiú és kislány között, ami, valljuk meg, nem könnyű, pontosabban: fárasztó. Hazérkeztem, letusoltam a máv-szagot, beindítottam kis torrentjeimet, kifújtam a port a bundok közül. Úgy érzem magam, mint az egészalakos portré, amiből csak torzótól lefelé maradt meg a kép. A libidóm halovány jeleket küld csak, mint egy tengerfenékre lebaszott irídium-telefon, aminek vertikálisan a Föld körül keringő műholdját is ellopták a földönkívüliek. Itt van az ősz is, hogy kapná be, de hiába is próbálná.
Fekszek a fürdőkádban, mert átfagytam, és egy fizikafeladaton töröm a fejem, hogy a csapból csöpögő víz indította koncentrikus körhullám vajh miként interferál a hirtelen feldobogó szívem epicentrumából indult rengések okozta hullámokkal, számolva a tusfürdő adhéziós erejével, a mellkasomra nehezedő nyomással és az adott frekvenciákkal. Azt hiszem, fáradt lettem. A guitarmasterclass-on zajlik az élet, most újra bekapcsolódok. Visszatérek a vékony nyakra párhuzamosan felfeszített világok dimenziójába. Megérdemlem, ó, megérdemlem, mert kibuggyan a sör a számból.