The Well Of Turbid Water

Kevés olyan dolog van az életemben, amiért ölni tudnék. Ezért bizony sajnálom is magamat rendesen. Az ember életében legyenek dolgok, amiért nyugodt szívvel öl, és ami után nem sajnál néhány évtizeden keresztül elmélkedni, befutva ugyanazt a redundáns gondolatkört, hogy de kellett, de kellett, de stb. Mert hát furcsa dolog az erkölcsi érzék is (aka lelkiismeret), sok furcsaság tükröződik az olajfoltos felszínén. Sokszor a heroikus, helyes tetteket szánjuk-bánjuk, a millió kis bűnök mellett meg vígan pancsolunk a szenteltvízben a templom bejáratánál. Kellene olyan dolog az ember életébe, amiért öl és utána minden műanyag gallérban fuldokló gyóntatópap arcába bele tud nevetni. Ennek a bekezdésnek legyen ez a konklúziója, mert nekem nincs ilyen dolog az életemben. Vagy nem merek rá gondolni. Mindegy.

Ugyanakkor e jeles nemzeti ünnepet nekem is sikerült a magam módján megtisztelnem. Kezdve azzal, hogy ki sem tettem a lábam a házból, ébredés után két óra alatt sikerült ismét felbasznom az agyam Frank Herbert stílusán, utána felvettem a maradék basszusgitárt legújabb zseniális ópuszomhoz, végül a kevergetéssel csesztem el a nap maradék részét. Még nem is vagyok kész. Most Opeth-et hallgatok meg néha-néha Fates Warning-ot. Igen jól muzsikálnak a fiúk, azt kell mondjam. Várom már a keddi Sunn O))) koncertet is mert kéne egy erős dózis ihlet, hogy a hideg novemberi napok alatt majd mégse tegyem le a gitárt végérvényesen. És meg akarok tanulni dobolni és szaxofonozni, meg rendesen nejlonhúroson játszani. Akarok írni egy reggae-metál albumot. Titkos álmaimban lekörözöm nézettségben Gáspár Lacit a mekdonáldzos tévécsatornán. És sok más is tervbe van véve, ti csak ne féltsetek engem.

Csütörtök óta elmondhatom magamról, hogy írtam életemben egy alkotmányjog zéhát. Ejha, veregetem még most is hátam, de ügyi vagy. Életemben erre a vizsgára tanultam a legeslegtöbbet, ami másfél napot jelent, ugyanakkor kiábrándító tény az, hogy lesz egy második forduló is ebből, ráadásul csak tíz százalékban számít bele az évvégi jegybe, és mindezt egy első szemeszteres alapozótárgyból sikerült beszopni. Ilyenkor csendesen meghúzom magam a szobám sarkában és szelíden vonyítok egy darabig, amíg meg nem unom.

Jó lenne végre egy koncert keretében prezentálnom azt a negyven percnyi zenét, amit nyár óta összehordtam. Sok apró kis vágyam van még, például a kívánságom, hogy Frank Herbert dögöljön meg, és lám, az Isten néha kegyes hozzám, ezutóbbi kívánságomat sikerült huszonhárom évvel megelőlegeznie, és minderről engem diszkréten csak egy wikipédiás fejléc keretében tudósítania. De vágyaim feneketlen kútja nem merül ki ebben, hanem a mélységben sok minden lapul, és az évek laboratóriumi centrifugájában rétegződtek is szépen, ezzel kapcsolatban nem találok kivetnivalót. Jó lenne leülni a világ szélére, lelógatni a lábamat a semmibe és csodálkozni sokáig, ahogy ilyenformán térdtől lefelé egy szempillantás alatt megsemmisül két végtagom.