Az egyik kedvenc Nádasdy-versem a 2005-ös verseskötetének is a címét adó Soványnak kéne lenni. Biztos védi mindenféle kopirájt, de azért idemásolom.
Könnyű annak, aki csontos, sovány,
az látja a saját érzelmeit,
ahogy futkosnak benne, mint a svájci
kirakatban a modellvonatok.
Vékonyak, gyorsak, jól kivehetők.
A sorompócska mindig lecsapódik,
mikor arra robog a gyűlölet,
nem tompítja a csattanást a zsír.
Tanár úr, mondta az ősöreg,
guru hírében álló pszichológus,
soványnak kéne lenni, testileg,
és főleg lelkileg. Ön túl kövér.
Lássa – érti? –, hogy belül mi folyik.
Menjen haza. Csökkentse a szalonnát.
Amikor Genfben voltam, bebújtam a Rousseau-szobor alá, hogy az Emil ártatlan pedofilja megsimíthassa a buksimat. Ha nem egy 2 méter magas márványtalapzaton állt (ült) volna, elértem volna a térdére invitáló bronzkezét. Helyette a hattyúkat etettem, akik belakták a kicsiny emléksziget partvidékét. Sokat sétálgattunk Genfben, sok drága szivar miatt gyullad be ma is könnyen a torkom minden télen. De inkább leültünk az első éjszaka naplementéjében, ami nem is volt igazi naplemente, csak mintha elszivárgott volna a nemesgáz egy energiatakarékos égőből, és bámultuk a vizet.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése