1. nap, dokumentatív jelleggel

Fél hét, szakad az eső, a takaróm kilóméterekkel arrébb a földön én meg vacogok a fülledt melegtől szétizzadt pólóban, egy merő fogvacogás vagyok, remegek az álmosságtól és a tudattól, hogy valami nagy rossz dolog történt. Az eszmélkedésem lassú és vontatott, mint a nyerges vontató, a mezőgazdasági jármű vagy a kerti traktor a kreszkönyvből, hogy hát nem a vágóhídra visznek, mint a kisiskolásokat, hanem megyek az nagy egyetemre, sok-sok kedves és egészséges emberrel találkozok majd, akikkel majd barátok és barátnők leszünk, ej-haj. Reggel egy falat se megy le a torkomon, 60-as pulzussal robogok végig a volt 60-as busz vonalán, de az idegeim össze-vissza állnak, mint a marokkóban a fapálcikák és hiába buzerálom, ing az egész. Az eső eláll majd újra rákezd. Nem lesz ez így jó.
Újra diák vagyok, mintha lettem volna valaha is bármi más. Szerencsére az angollal, mivel minden szót értek és egyértelműen a legbiztosabb tudásom nekem van, nem lesz probléma, bár már házit és kötelező olvasmányt is kaptunk, a miheztartásvégett. Az E épület fülledt, olyan belül, mint egy steril sajt, mert a falak meszelve vannak fehérre, a bútor új, minden csillivilli de a fehér falaktól kis egyensúlyérzék-zavarom támad, nem beszélve a melegről, ahogy fújtat a folyosókon és a lépcsőházakon végig. Szakad a víz rólam, szakad az eső odakinn és bepaszírozza a meleget az Anglisztika-Germanisztika Intézetbe. Délben még rövid nosztalgia, ahogy egy szűk könyvtárszobában hasból fordítom a magyar mondatokat spanyolra, tegnap kaptam meg a levelet, aminek augusztus 26-án kellett volna megérkeznie, recibí tu carta ayer lo que habría tenido que llegar en el veintiseis de agosto, és a többi és a többi, pusiera, pusieras, pusiera, pusieramos, pusierais, pusieran, így a levegőbe, ülök a szűk könyvtárszobában és agonizálok, de ezt a spanyolos csávó nem veszi észre. Megidéztetett Viktor szelleme hát, ahol a spanyolórák hasonló ihlet jegyében teltek, de természetesen a múlt idejű feltételes mód meg ehhez hasonlók régen kívül estek a viktoróra perifériáin, és valahol nagyon messze, talán egy másik naprendszerben szégyenlősen pályára álltak. Végül bekerültem spanyol minorra, mindez mit sem segít azonban, ha az órarendem katasztrófa.
Délben Burger King B. barátommal, mert lusta voltam a mekdonáldzhoz átmenni a túloldalra pedig ár/érték szempontjából az most a jobb.
Kipurcanva érek haza majdnem 3-ra, szegény Schecterem kínlódva próbál kimászni a kezemből, ahogy már az első pengetés után nyilvánvaló volt, 2008. szeptember 8.-ika nem egy gitározós nap lesz. De végül az lett, mert nem hagytam magam.
Szerencsére a zene velem maradt, hallgattam hazafelé Xiu Xiu-t, mely egy igen elvont zenét produkáló együttes, de az ember facsart aggyal ráébred, hogy néha csak az ilyen zene hiteles. Na jó, meg az As I Am, ezutóbbit már végtelenségig hallgattam, illetve az Endless Sacrifice és még sorolhatnám, de most inkább a Women As Lovers új Xiu Xiu album jött be, és akkor már következhetett egy kis Radiohead is, hogy komplett legyen a meditálós zene élménye.
Úgy veszem észre tehát, agyam immár feláldoztatott a nagy Eső- és Hétfőistennek, reméljük kedve telik benne. A nyárvégi alkalmi grafománia lecsengeni látszik. Pennám elapadt és bár nagy romantikus alkatként ennen véremből kellene táplálnom, erre most nem vagyok vevő. Ma kivételesen nem akarok semmit se megmondani, semmit se állítani, csak fogat mosni már, mert savas a szám a túróruditól.