02 december 2009

Olvasni is tereh...

Szélmalomharc, nem is, ventillátorharc, és ehhez hozzá jön, amit az angol nagyon szemléletesen fejez ki, hogy when the shit hits the fan. Kedd van, egy kicsi kedd, az ember észre sem veszi maga körül, áll a közepében, mint egy savanyú kuglóf tölcsér alakú kráterében, egy szűk lichthof-ban, és a legjobb amit tehet, hogy szó nélkül lezabálja maga körül ezt a rossz süteményt. Rossz most ez a kedd, savanyú, mint a bécsi marcipán után a rossz utóíz, ilyen kis biedermeier: polgári, üres és a maga finomkodó modorosságával groteszk is egyben. Nem szeressük.

Sétálok hazafelé, lóbálom az olcsó kis leptoptáskámat, amiben a könyveket meg ma az esernyőt tartom, fütyörészek közben, a tudatalattim beeteti velem, hogy tavasz van, és már tényleg csak egy suta, T-alakú favonalzó hiányzik, hogy a kis iskolatáskám csatja mögül kikandikáljon, meg egy harmincas évek fiúdivatja szerint zselézett séró, olyan lettem volna így, mint a nyilasmisi vagy a nemecsek, túlméretezett kisdiák, aki mint egy ábrándos hemofíliás, kivirágzik a hamis tavaszban.

Összes eddigi blogbejegyzésem egyetlen nagy vörd dokumentumban halmozódik már lassan másfél éve, és hiába mentegetem mindenféle harddrájvokra, talán mégsem egészséges így, minden alkalommal legörgőzni a lap aljára, hagyni, hogy százötven elvetélt bejegyzés nehezedjen minden újabb megírásánál a vállamra. Mindenesetre arra figyeltem fel, hogy a 2008-ban is 77 bejegyzést sikerült összehoznom, és ez a mostani is épp a 77.-ik lesz, illetve a 78.-ik, csak az egyik októberi, jutubos videóimat reklámozó post-ot nem számolom, mert oda szöveg se került, és hogy ejha, ez egy szép számpáros. Nem szerencseszámom a 7-es, nekem a szerencseszámom általában a 4-es szokott lenni, és itt megint bonyolódhatnék számmisztikába, hogy a születésem hónapja, az április a negyedik hónap, mely pont a duplája a születési dátumomnak, hogy a négyes mindig a szokásos, lejáratott 3-az-igazság forgatókönyvet haladja meg, a negyedik titokzatos dimenzió, az idő, és hogy általában a tézis-antitézis-szintézis triumvirátusát megbontva-túlhaladva-átértelmezve és a meglévőt újra-interpretálva szokott előtérbe kerülni a négyes, a negyedik elem, a negyedik lépcsőfok, a négyes akkordok finom disszonanciája, a négy ujj, amit az ember gitározásra használ, a héber misztikus 40-nek az egytizede, a négyzet, mint tökéletes síkidom bűvös paramétere, a négy negyed ritmusa, a duplán ismétlődés tökéletes harmóniája, a négysoros, négy versszakos szonettek varázsa, valami, ami túlmutat a szentháromságon, ami nem kapaszkodik egybe valami zord háromszögben, hanem hagyja a finom mállást, a finom dekadenciát, nem ragozom tovább, a négyes az én szerencsés számom, de itt közben 77 + 77 bejegyzésről van szó, és mit ad isten, ez a 154 bejegyzés összesen 100 000 szót tartalmaz, hogy pontosan százezret, ez a bejegyzés is azért nyúlik most, mert látom a vörd számlálóját, látom, hogy ennek a bejegyzésnek épp 454 szóból kellene állnia, teljesítem a kvótát, igen, és ahogy ez a mondat véget ér, ez a szó lesz most a százezredik.

5 megjegyzés:

Annácska írta...

Százezer szó... hűha. hát igen, beszélni, az más.

Annácska írta...

háháháá te moderálsz :D:D:D nemisértemmiért...

mr chocolate írta...

"beszélni, az más", vettem a célzást :) moderálni meg rájöttem, hogy kell azért...

Annácska írta...

célzást...? ja neeem, én arra gondoltam, hogy egy óra alatt simán beszélek annyit, de írni azt nem tudok :)
és ugye hogy nem hülyeség moderálni :D

mr chocolate írta...

én meg az én oldalamról közelítettem ezt meg, hogy beszédes nem vagyok bezzeg itt fosom a szót. mi az, hogy írni nem tudsz? :o