07 február 2009

Bináris

Az embert keménységre nevelik, és arra, hogy ne írjon sokat. Aki sokat ír, annak kevés a dolga, és jobban teszi, ha munkához lát, mert sok mindent lehet még a világért tenni, sok minden van félbe hagyva még, be lehet fűzni a cipőfűzőket, le lehet kaszálni a gazt, ki lehet kalapálni a görbült vaságyakat, meg lehet paskolni a fülledt párnákat, újra lehet hangolni a reménytelen gitárokat, molylepkére lehet vadászni, ott, ahol biztosan nem találsz egyet sem belőlük, cipőt is lehet pucolni, nyelvet tanulni szótárból, levinni a szemetet, sétálni és sportolni az egészségesen karbantartott test végett, fertőtleníteni a vécét, fertőtleníteni a mosdót, fertőtleníteni a bidét, fertőtleníteni a sparheltot, kicserélni a nem energiatakarékos égőt, leporolni a könyveket, találomra fellapozni a telefonkönyvet és tárcsázni egy számot, hogy élnek-e még honfitársaink a vonal másik végén is, lehet cédéket selejtezni, újságokat begyűjteni, az ebédet elkészíteni, a maradékot hűtőbe zárni, pótolni a spázjból az üresedő hűtőt, újra festeni a szobát, megetetni a kutyát, kitakarítani a kutya házát, rendbe tenni a kertet vagy a legközelebbi közterületet, ráripakodni arra, aki a köz ellen vét ilyen vagy olyan módon, leülni a ránk kiszabott büntetést, ha elbotlottunk az élet göröngyeiben, megfésülködni, ha összekócolódtunk a takarításban, kezet mosni fertőtlenítés után, megöntözni a szobanövényeket, kigyomlálni az elhalt töveket, megbeszélni ezt a növény-dolgot valakivel, akit nem érdekel és aki nem érdekel minket, ügyelni arra, hogy a telefon töltve legyen, lecsavarni a fűtést éjjelre, mert a meleg pléddel több köbméter gázt spórolunk meg, mint gondolnánk, ügyelni a békávé bérlet lejárati határidejére és legalább egy nappal előtte felkeresni az utaztatótársaság hivatalos bérletkiadó pénztárát, ott lebonyolítani a bérletvásárlást, a diákigazolványszámot olvashatóan bejegyezni a megfelelő rubrikába, lehet még ügyelni a tőzsdére és józanul mozgatni az idegen devizát bankról bankra, számba venni a környezetünk szociális problémáit, azokra kreatív módon megoldást találni, és segíteni az elesetteket, a futószalagról leperdülteket, a bicskaként megbicsaklottakat, a habzószájúakat, a logikával leszámoltakat, a közterekbe akaratlanul belerondítókat, gondoskodni az ablakok és ruhák tisztaságáról, érzékenynek mutatkozni minden társadalmi és egyéni trauma iránt, az empátiát folyamatosan takaréklángon tartani, füveskönyveket olvasni elalvás előtt, átmerengni az aznap történteket, kielégíteni a partnerünket, letisztítani fegyelmezetten egymás testéről a természetes szennyeződést, a takarót kisimítani, a szemeket ilyenkor becsukni, az álomnak nekigyűrkőzni, benne kulturáltan szerepelni, a nem kiegyensúlyozott élményeket másnap csírájában elfojtani, megkezdeni egy újabb napot, befejezni egy újabb napot, elfelejteni egy újabb napot, kikanalazni és elejteni egy újabb napot, elmajszolni egy újabb napot, empatikusan megcsodálni egy újabb napot, hasznunkra beüzemelni egy újabb napot, kis zablákba fogni egy újabb napot, apró diódákra kötni, érzékeny kézzel leföldelni, áramvonalasra tervezni, csigolyásra csiszolni, sterilen tartani, kultiválni, józanul belátni, hasznosan felhasználni, megtörölni, bepólyálni, vele bánni és végül belátni a belátás végett: egy újabb napot.

Vannak emberek, akik a rendelkezésükre álló időt az adott feltételeknek megfelelően nem képesek még csak az elvárt minimális hatásfok értékének megfelelően sem teljesíteni. Az ilyen embereknek sürgős segítségre van szükségük. Ezek az elesett emberek támaszt keresnek, egy erős kezet, egy nyugtató támaszt, egy szelíd padot, egy hűs, kiszáradt szökőkutat melléje, egy árnyékos falat, egy tábori ágyat, és ezen felül felügyeletet, márványos pillantásokat és gipszhideg érintést, mészpuha cirógatást, cementsűrű együttérző szuszogást és borotvapamacs-andalító pillantást. Egy komplett társadalom feladata biztosítani mindezt a rászorulókank, és ugyanígy: igénybe is venni ezeket a szolgáltatásokat, ha a kiszámíthatatlan sors összetöri az egyént, ha kiszipókázza a köz karjai közül, ha lerántja őt a helyes útról, melynek követését pedig megtanították mindenki számára, és megtanították azt is, hogy nem hiába tanítanak mást, ha egyszer más nem is létezik. A sors ennek ellenére orvul odapiszkít az ember útjára. A ganét nem lehet otthagyni, nem lehet azt semmibe venni, hanem le kell hajolni és feltakarítani. Csak ha már ellenőriztük a feladat elvégzésének sikerességét, haladhatunk tovább, felszegett fejjel, igent mondva arra, amire a válasz az, hogy igen, és nemet mondva arra, amire a válasz az, hogy nem. Igent mondunk az ételre, és nemet mondunk az éhezésre. Igent mondunk a szaporodásra, és nemet mondunk a kihalásra. Igent mondunk a vécézésre, és nemet mondunk a magunk alá piszkításra. Igent mondunk az életre, és nemet mondunk a halálra. Igent a munkára, és nemet a semmittevésre. Igent mondunk a pentaton zenére, és nemet a tritónuszra. Igent felelünk az igaz hitre, és nemet a pesszimizmusra. Igent mondunk a fiatalságra, és nemet az elesettségre. Igent mondunk a gyógyulásra, és nemet az önsajnálatra. Igent mondunk a kórházra és nemet a felesleges beteglátogatásra. Igent mondunk a kamaszkorra, és nemet a gyermekkorra. Igent mondunk az élő kutyára és nemet a döglött kutyára. Igent mondunk a takarékosságra és nemet a pazarlásra. Igent mondunk az eredményre, és nemet az utólag megmásításra: igent mondunk a kivégzésre, és nemet a feltámasztásra.

Ha az ember távozni készül az evilágból, körülállják őt ismerősei, körülállják a köz védnökei és letéteményesei. Mindenki megmelegszik a haldokló testhőmérsékleténél, mellyel utolsó, felhalmozott értékeit égeti el a maradék idejében. Az itt eloszló meleget maradéktalanul átveszik a körülállók, akik körülállják a tábortüzet. A folyamat természetszerűleg irreverzíbilis, mondhatnám, ha nagyképű lennék, hogy exoterm. Soha senki nem maradt még le a világtörténelemben a szerettei haldoklásáról, nem maradt le a visszaszálló hőről. Mindenkinek megadatik a végtisztesség, és a borítékolt hő azonnali kézhezvételéről való egyértelmű megbizonyosodás, ahogy a körülállók arca kipirul, amint szerettük lebukik a csikorogva megálló futószalag végéről. A holttestet is elégetik, így még több, passzív hő szabadul fel a testből, és megmelegszik a világ. Nem fordulhat elő, hogy krízis közben érje a végtisztesség az egyént. A sürgős segély sokkalta hamarabb közbeavatkozik, hogy a végén a távozó mint tisztességes tagja a köznek távozhassék. A személyes fotókat a kandallópárkányról szintén elégetik. Semmi szükség ugyanis az egyén magát bálványozó, ketrecbeli momentán élményeit dokumentáló, állati, primitív pöffeszkedését megörökítő bizonyítékait az utókor számára átengedni. Halottról vagy jót, vagy semmit.

Az embert azonban elsősorban arra nevelik, hogy ne írjon sokat. Ha pedig sokat ír, azt mégse olvassa el. Ha elolvassa, ne tartsa meg. Ha megtartja, ne olvasson bele újra. Ha újra elolvassa, felejtse el félig az előző olvasási élményét, és zavarodjon össze végleg. Ha összezavarodik, ne jöjjön rá a megoldásra. Ha nem jön rá a megoldásra, nyugodjon bele végleg. Ha végleg belenyugszik, felejtsen el írni. He elfelejt írni, ne tanuljon meg újra. Ha megtanul újra, ne kezdjen el írni. Ha elkezd írni, ne írjon sokat. Ha pedig sokat ír, azt mégse olvassa el.

Akinek kevés a dolga, az sokat ír. Aki sokat ír, annak kevés a dolga. Akinek kevés a dolga, az valamit nem csinál jól. Aki valamit nem csinál jól, azt csinálhatná a jelenleginél jobban. Ha valamit nem csinál mégse jobban, akkor nem cselekszik logikusan. Ha logikusan cselekedne, jobban csinálna számtalan dolgot. Ha valaki nem cselekszik logikusan, az illogikusan cselekszik. Az írás nem logikus. Az írás illogikus. Az illogikus nem hasznos. Az írásnál lehetne jobban csinálni számtalan dolgot, vagyis valamit nem csinál valaki jól amikor ír, és illogikusan cselekszik, amikor jobbat is tehetne annál, mint amit cselekszik és nem logikus. Az illogikus azt jelenti, hogy a beszéded igen-igen¬ és nem-nem, és az igenre nemmel felelsz, a nemre pedig igennel. Illogikus az igenre nemmel felelned, és nemmel az igenre. Az írás illogikus. Illogikus az, amikor valaki valamit nem csinál jól, pedig csinálhatná azt a jelenleginél jobban. Csinálhatna valaki valamit a jelenleginél jobban, válaszolhatna igennel az igenre, és akkor nem írna. Logikusnak logikus az, ha nem felelsz igennel a nemre és nemmel az igenre, hanem nem írsz, és cselekszel jobban is, amikor lehetne, mert éppen nem cselekszel jobban ahhoz képest, amihez képest cselekedhetnél jobban. Az előző bekezdés algoritmusa megengedő-elvű. Ha logikusan cselekednél, amikor nemmel felelsz a nemre és igennel az igenre, és nem illogikusan, vagyis nem cselekedve jobbat ahhoz képest, amihez képest nem cselekszel jobbat, akkor az algoritumus-dominó nem borul meg és nem kezd el spirálba lemenni. Ha az első dominó elbillen, a további megengedő lépések csak nagy üggyel-bajja tudják visszahozni az eredeti állapotot és rövidre zárni a kört. A folyamat maga persze tökéletesen illogikus. Csapda. Egy felsőbb szinten indukálódhatna egy tökéletesen tiltó algoritmusból, vagyis, hogy nem szabad írni. Ám az már nyilvánvalóan nem algoritmus lenne, hanem parancs. Ha parancs, akkor lehet igaz, és lehet téves. Ha téves, akkor nem lehet igaz, ha igaz, nem lehet téves. De nem is ez a kérdés, hanem, hogy a parancs mint parancs logikus-e vagy illogikus. Ha megparancsolja, hogy ne írj sokat, és kívül rekeszt a megengedő-elvű algoritmuson, akkor illogikus, mert nem fut végig algoritmus, hogy megbizonyosodjunk rögtön két dologról: hogy illogikus-e az írás, és hogy logikus-e a parancs. Ha beleenged a megengedő-elvű algoritmusba, akkor viszont szükségképpen válik illogikussá, hiszen amíg az algoritmus végigfut, csupa illogikus dologba bonyolódunk, hiszen csinálhatnánk azt is, hogy nem futtatjuk végig az algoritmust, hanem de facto nem írunk, se sokat, se keveset, vagyis csinálhatunk ezzel jobb dolgot, ami ahhoz képest jobb, hogy nem csinálunk a mosthoz képest jobb dolgot. A jobb a logikus, a nem jobb az illogikus, hiszen lehetne jobb is természetét tekintve, de nem az, hanem a lehetséges ellenére nem jobb, vagyis illogikus. Tehát a megengedő algoritmus szükséges és illogikus. A parancs nem szükséges és logikus. Nyilvánvaló, hogy a parancs nem alkothatja egy elemibb szinten az algoritmus részét, hiszen az algoritmus nem volna algoritmus többé. Ha megkérdőjelezzük a parancsot önmagában, akkor szintén illogikus módon cselekszünk, engedelmeskedhetnénk neki, vagy megkérdőjelezhetnénk és ismét belecsúszhatnánk a megengedő algoritmusba, amely a maga illogikus természetével még mindig logikusabb, mint ha szembesülünk a parancs tagadó voltával. Hogyan történhet ez? Már maga az illogikus, hogy megkérdőjelezzük a parancsot, de a parancsról megkérdőjelezés nélkül nem is tudnánk többet mondani, minthogy parancs. Ha megkérdőjelezzük is, és végigfuttatjuk az algoritmust alatta, akkor ez megint csak illogikus, hiszen önnön farkába harap és időt pazarlunk vele a futtatás közben is, hiszen például szót fogadhatnánk a parancsnak, mely egyébként az algoritmust is implikálja, és ezzel cselekedhetnénk jobbat is ahhoz képest, hogy futtatjuk az algoritmust, miközben megtehetnénk, hogy nem futtatjuk. Amikor azt mondjuk, hogy logikusabb egy illogikus algoritmust lefuttatni, mint logikával belátni, hogy illogikus valami, akkor beszélünk arról, hogy az ember remél. Amikor az ember ír, és szükségképpen illogikusat cselekszik, akkor ezt logikusan fogja belátni, valamint nem csúszik bele abba a hibába, hogy nem ír, logikusan cselekszik ezzel, és hogy az illogikusnak nem jár utána. Nem is kell, válaszolja ismét az algoritmus. Ez ugyanaz az algoritmus, csakhogy most saját magának válaszol, ami azért megbolygatja a dolgokat egy kissé. Azokat a dolgokat, amik lehetnének jobbak és logikusabbak annál, amik most éppen nem: logikusak és jók. Nem kell írni, ez a végső konklúzió. Lehet helyette mást is csinálni.

Ez a logisztika ismét közbe szól, a legelemibb logisztika, azzal szemben, hogy valamit úgy csinálunk, ahogy azt nem úgy kéne, hogy jobb legyen, mert csinálhatnánk mást is, logikusabbat is annál, ami nem logikusabb. Az ilyen elemi logika még a természetfelettit és logikánál transzcendensebbet is kikezdi. Azt csinálja, hogy az arkhimédszei pontból, a parancs-algoritmus világából egy csigolyát, egy sarokpontot, egy találkozási pontot kreál, mely együtt mozog sokminden mással. Most építettünk a dualista világszemlélet köré egy újabb univerzumot. Az illogikus az, amikor azt mondjuk az igenre, hogy nem. Ebben a szóhasználatban az illogikus azt jelenti, hogy ellentmondás. Ezt csak most tisztáztuk, pedig tisztességes gondolkodók az első lábjegyzetben ezzel merészkednek elő, hogy legalább ezt tisztázták szépen. A beszédünk igen-igen és nem-nem. Az ellentmondás árnyjáték-bája kikezd mindent. A parancs hiába kapszulázza be szükségszerűen a megengedő algoritmust, amikor mindkettőről kiderül, hogy illogikus és mégis logikusak, egymást feltételezve. De az igazság az, hogy illogikus az, hogy illogikusat cselekedjünk azért, hogy végül logika legyen belőle. Nem azért illogikus, mert illogikus, hogy illogikus érvekkel támasszunk alá valamit, ami logikus. Csak első olvasatra tűnik így, és csupán annak a szerencsétlennek, aki pont ezt a mondatot szúrja ki az egész szövegből. Azért illogikus, mert lehetne logikusan is belátni, hogy illogikus úton akarjuk a logikusat belátni. Vagyis tehetnénk azt, hogy nem tesszük azt, hogy végigfuttatjuk akármelyik algoritmust, hogy a végén rájöjjünk, a parancsot illogikus elfogadni is és megkérdőjelezni is, mert megtehetnénk azt, hogy nem kérdezzük meg és nem fogadjuk el, vagyis hogy megtesszük azt, ami a leglogikusabb, és amit mindig is meg kellett volna tennünk ahelyett, ami nem az, vagyis ami helyett tehettük volna azt, ami ahhoz képest logikusabb, ami éppen nem, tehát megtehettük volna, hogy nem írunk ide egy sort se.

Végső soron pedig a tanítás lényege ez. Nem belebonyolódni körmönfont ok-okozati viszonyok boncolgatásába. Ma már elsődleges tanítás az, hogy megtanuljuk azt, miért elsődleges tanítás a tanítás, és miért képezi az elsődleges tanítás részét az, hogy megtanítsa, mi az elsődleges tanítás és hogy elsődlegesen mit tanít. Vagyis hogy miért elsődleges, de ezt már írtuk. A mai bináris világban a válaszunk igenigen és nemnem. Nyilvánvaló, hogy itt nincsenek kérdések, csak logika és ellentmondás. Ha valami ellentmondásos, akkor az nem logikus, tehát lehetne helyette éppen az ellenkezőjét is csinálni, ami pont nem az, ami éppen most, hanem az, ami éppen nem most. A bináris világ őrjítő tud lenni, és rengeteg bináris algoritmus tudja csak az embert rendes polgárrá nevelni. Krízis közben a leghelyesebb igennel válaszolnunk az igenre és nemmel a nemre. Ha ezt a parancsot követjük, és nem azt tesszük helyette, hogy nem követjük, és mondjuk írunk, vagyis ha nem írunk, akkor mindenképpen helyesen járunk el.

Nincsenek megjegyzések: