26 február 2010

Száll a

A Kellner-terem aznap végre mentes volt a ködtől. Tisztán lehetett látni a neon fényében, mert az olyan élesen és nehezen rakódott mindenki arcára, mint a kőkeményre dermedt vaj-szeletek, ettől mindenki arca puha filterekben szépen levált, filterekben levált és az íróasztalokra rakódott.

Big Nurse már várt minket, tárt karokkal, apró, nagyon apró mosollyal az ajkain, és az ajkai pengeélesre húzódtak, és ilyen vékonyan talán nem is léteztek már. Hajtókáján bordólila műrózsa sötétlett, és én rögtön tudtam, hogy az tele van méreggel, csak arra vár a Big Nurse, hogy fölé hajoljak kiváncsian, hogy akkor az arcomba spriccelhesse a savat. Jaj, ha megszerezném neki ezt az örömet, a szája ettől még kisebb lenne, a kis mosolyával pedig mészkövet lehetne úgy bontani. A hajtókáján, a rózsától balra fals teve sziluettje körvonalazódott, de most nem viselte a teve-medálját. Arra gondoltam, hogy a sokat olvasott Bromden számára, ha a kis foltot észrevette egyáltalán, pont a Candide-ban szereplő tevegelő asszonyok elevenedhetnek meg, akik egymás fél fenekét vágták le és ették meg éhségükben, úgy pedig csak féloldalasan tudtak tevére ülni, de akik ennek ellenére áttevegelték a fél világot. Bromden ott viseli a jobb középső ujján a heget ma is, ahol 6 éves korában az állatkerti teve megharapta. Rossz ómen, igen rossz.

Big Nurse megkérdezte, mindenki kényelmesen elhelyezkedett-e, igen, nyüszítettük kórusban, mindenki nagyon kényelmesen elhelyezkedett. Big Nurse szava azt jelentette, ne nehezítsük meg feleslegesen a haláltusát. A villamosszéken is van karfa, a nagyobb stabilitás érdekében. A vágóhídra kerülő kiscsirkék is cuki rekeszekben ficánkolhatnak, isten áldása reájuk.

Így rendben van, ha mindenki kényelembe helyezte magát, kaptok még valamit az Őspótanyától. És mondott egy viccet. És a rendezett sorokban meghúzódó hallgatóság lélekszakadva röhögött, jaj, csak bírja szusszal, addig röhögni, amíg illik. Soha ilyen boldog és felszabadult nem volt senki életben. Big Nurse somolyogva figyelte ekkor, ahogy a hátravetett, kacagó fejek alatt megvillan mindenki nyaka, mert oda kell majd a halál-jóéjtpuszit lehelni. Előtte azonban mese, olyan mese következik, amire a legjobb lesz figyelned, belekapaszkodnod minden mondatába, rimánkodnod, hogy ne érjen feleslegesen véget, hogy utána a Big Nurse ne húzza rád, utoljára életedben, a japánjeles takarót.

Big Nurse szeme tökéletesen csillog, ilyen szeme egy állattömőnek marékkal van. Kis befőttesüvegekben. Big Nurse tudja, ő az első és utolsó anya, aki rókacsapdát rejt az ölébe a kisfiainak, és megtanítja leányait, hogyan hintsenek a kakukkfű mellé spermaölő port férjeik levesébe. Tudja, hogy tévedsz, tudja, hogyan bonyolódsz suta mondataidba, amikor könyörögve kérsz bocsánatot. Nincs bocsánat, nincsen, mert Big Nurse éppen az a feslett antik démiurgosz, aki számára az igazság és a bűn egy ellentétpár. Mert aki tudja, mi a bűn, nem követi el azt. Big Nurse soha nem vétkezik, nem vétkezik, hanem hallgatja, ahogy a kiscsibéi csipognak, szertelenül, bután, össze-vissza, de azért valahogy mégis megmosolyogtatóan. Big Nurse mosolya éppen ez, kicsit műanyagos csillogású, mintha csupa compede-tapasz fedné az ajkait, kicsit ott van és kicsit nincs ott, a kis résbe a szája között Billy Bibbit legszívesebben belenyúlna a mutatóujjával, mint egy konnektorba amit először lát, és amelynek mélyén titkos feszültség serceg, kiváncsian és gyanútlanul és akkor, pont akkor leharapná az ujját Big Nurse szegény Bibbit-nek.

A köd közben lassan szivárogni kezd, a lámpák homályosulnak, még mindig nevet mindenki, mintha az egész életünk most már nevetés lenne. Bromden is hangtalanul hahotázik, és mint a hajszálcső, szív minket a végső pillanat magába, jaj lesz, ha abbahagyjuk, jaj lesz, ha orcáink mű pírja és önként generált pozsgája lehámlik, jaj lesz akkor, ha majd Big Nurse arcán megpillantjuk a perverz csodálkozást, a jólnevelt kislány fintorát, hogy milyen aranyosak vagyunk mégis, ahogy így nevetünk azon, amit ő nem is viccnek szánt, hogy milyen jó a hangulatunk, jaj de jó, és ekkor a kékharisnyás kislányok perverziója elevenedik meg benne, azoké a lányoké, akik a műgyeppel bélelt ketrecükből már a második nap kiveszik az ajándék húsvéti nyuszit, és addig etetik gügyögve a kis kedvencüket, amíg az mint egy túlfújt focilabda, kiguvadt szemekkel repedve felhasad.

De ekkor Big Nurse arcáról leválik a kislány maszkja és a táskájából a jéghideg pedagógia fojtogató péniszgyűrűit halássza elő. A köd erre a perce lesz elviselhetetlen. Vége az estimesének. Most mindenki elmegy fogat mosni, mindenki a paplan fölé teszi a kezeit, és mindenki számára megadatik, hogy a süketülésig sírjon a szúrós plédtakaróba. Big Nurse óta nem emelkednek ágyéktájon kis dombocskák a fiúk takarói alól, a lányok pedig örökké csak habognak, maguk számára magyarázzák gesztikulálva és motyogva azt, ami nem magyarázható, a megaláztatás redundáns gondolatkörét százszor befutva, miközben bűnös kis nevetéseik és nevetséges önreflexióik a véres lepedőikkel együtt Big Nurse mosókonyhájában fehérülnek, szagtalanodnak mindörökre.

Big Nurse még mielőtt leoltaná a villanyt, utoljára felkacag, és úgy kíván jóéjt, mintha már soha se lenne holnap. Nem lesz holnap. Csak egy sekély ujjászületés lesz, egy új világrajövetel, és új reggeli szoptatás, és új déli pubertás, és új délutáni hegesedés, és új esti sterilizáció.

4 megjegyzés:

Annácska írta...

looking at it objectively, i have never seen a more lucid, more lonely, better-balanced mad mind, than yours. except for mine, of course. :P (a vonaton is a könyvedet olvastam. és most ez. és amugy tökre. hú. tökre. de attól még beteg vagy :D)

mr chocolate írta...

reméltem hogy legalább neked tetszeni fog :)

Annácska írta...

én ezért _rajongok_ . főleg mert néha úgy érzem, kifejezetten nekem szól :D (és az egoizmusom határtalan, ugye. :P tényleg lájk :) )

mr chocolate írta...

ez a bejegyzés egyébként tényleg kifejezetten neked szól :)