Heti béna

Kellő önfegyelemmel igen nehéz írni. Hogy nem csak fröcsögi az ember a szart, hogy nem rohan ki magából, nem rúgja le magáról az áporodott szagú takarót, csak lassan hámozza magát, mint a gyaluval, hogy az illatos, karikába gömbölyödő nagyobb fareszelék puhán és rugósan kerüljön le a felületről, amikből aztán illatos karpereceket lehet fonni, hogy az ember csak módjával szabaduljon meg a szavak nélküli káosztól, hogy mégis szavakat faragjon belőlük, hogy így szabaduljon meg tőlük, felfedve az alattuk pulzáló dolgokat. Az ideális az, ha az ember tényleg csak rétegesen feslik föl, mint a hagyma, és a spirálokba görbülő foszlányokkal mások majd tudnak vidáman hullahoppozni, vagy éppenséggel karkötőt tudnak fonni belőlük. Az ember legalább erre legyen jó és ne csak összeomoljon egy kupac szarként. Minderre persze még képesnek is kell lenni valami egészen homályos indítékból, pedig ilyenkor már rég tök mindegynek kellene lennie mindennek.
Megy a Bruce Dickinson, nekem fáj a torkom, a gyomrom, a fejem és a szemem. Az izomláztól a két karomat még mindig nem tudom kinyújtani egyenesen. Mintha a füleim is kezdenének tropára menni, alig hallom már az ájpodos fülhallgatómat, ám gyanítom, hogy inkább az kezd elszaródni, először a basszus, utána a középtartomány hal ki belőle a legprecízebb módszerességgel. Nem baj, a hülyegyerek még ellesz vele egy évig, még szerencse, hogy van az ájpodján másfél hónap zene, mert egyébként nem ismeri föl itthon egyik gép sem, hiába próbálkoztam többféle kábellel, nem baj, ellesz a zenéjével, van mit hallgatni a hülyegyereknek, pedig szeretnék már egy csomó mindent letörölni róla és mást is rárakni, de már igazából engem sem zavar, hogy mindössze 4 számot pörgetek rajta körbe és körbe. Például nincs rajta Larry Carlton, 3, Bruce Dickinson, új Buckethead, új Prodigy, BB King, Hurt, In Flames, Mastodon, Greg Howe projektek, Tetsuo Sakurai, Stevie Ray Vaughantól egyetlen másodperc sem, Volbeat, Sevendust, Limp Bizkit, Liquid Trio Experiment 2, Aretha Franklin, Glass Hammer, Omnium Gatherum, új Diana Krall, Drowning Pool, a Pink Floyd Delicate Sound Of Thunder koncertfelvétele, Ozzy Osbourne jó minőségben és az új Samael album sem. Nincsenek rajta mp4be konvertált filmek és koncertfelvételek sem. A hülyegyerek azonban türelmes ahhoz, hogy egy újabb ájpod-huzavonát legalább 1 évvel még elhalaszthassunk.
Az összes Shakespeare tragédia közül legutolsónak tehát az Othellót olvastam el, és miközben értékeltem a husi monológokat, könnyesre röhögtem magam az egészen. Ehhez most nem tudok véleményt hozzáfűzni, ez van. Belőle írom a fájnöl esszémet, legalább addig kéne moderálnom magam.
Most viszont bejött a Vangelis és a Beaubourg, lehet lazítani a kurva életbe. A pléjlisztben ezután majd a Monastery of La Rabida fog következni, addig még azonban van negyven percem ebből a számból, és ezt most kivételesen megnyugtat, hogy lehet ilyen hosszú számot írni azért. Mostanában egyre több kórusművet is és gregorián szart töltök le, lehetőleg azokat is kórusra. Imádom a kórusokat, van azért hatása mondjuk 50 emberi toroknak, mondjuk egy kibaszott nagy katedrálisban, tonnányi kővekkel és az akusztikával, nem úgy, hogy a mididobozomból próbálom életre kelteni őket a Jean Michel Jarre-os számomhoz aláfestésnek.
Voltam tehát StickMen koncerten is, az idei éve első (!!!) koncerjtén, Tony Levinnel és a chapman stickjével, volt ott polifónia és jó kis basszus. Kellett végre, főleg, hogy a debreceni Jarre csak kimaradt. Februárban a Volbeat is. Semmire nem mentem el, így is mi mindent fogok még kihagyni. Istenem, pedig ezek a koncertek már tényleg a zenehallgatásról szólnak, élőben, kristálytiszta hangzással, elképesztő felszereléssel adják vissza az albumon lévő számokat élőben + a megismételhetetlen imprók. Nem mondom, útban az a38hoz igencsak csábított a zöldpardonból kiszűrűdő magyaralterpop koncert, ami éppen elkezdődött vagy még csak hangoltak. A Tony Levinre volt jegyem és kész.
Az ebay-accountom hamarosan frissülni fog, képekkel a csillogó gitáromról és egy moderált árcédulával. Hogy melyik szerencsétlen veszi majd meg azt nem tudom. Lehetőleg egy hülye bolgár vagy lett. Azok soha nem fognak elérni utána, hacsak nem szabadítják rám a maffiát, amire azért számítson az ember.