A Tett 2.

Nem hagyhatom lezáratlanul a történteket, az injekciós bejegyzésem nem hatásvadász de amúgy fiktív élménybeszámolónak íratott, és be is kell vallanom valamit, azt, hogy a végén csak beinjekcióztam magamat, megvártam persze előtte, hogy a Comfortably Numb négyperces szólója véget érjen, hogy ha már többet úgysem élvezem, hogyha már az ebay-es profilom is ki van nyalva, megvártam, amíg véget ér, amíg David Gilmour elköszön a félájult lengyel közönségtől és azt mondja, hogy icc bín terifik, ezt mind megvártam és akkor. Nem hagyhatom lezáratlanul ezt a témát, magamat illetően sem, és pláne azért nem, mert pont műisége hatástalanította volna a sorsfordító pillanatot, azt meg nem akarhatja senki sem, hogy az emberi sorsfordulót csak úgy elmismásoljuk, hogy Gutenberg szépen kiönti az első betűit, odanyomkod egy-két bekezdést a bibliából és kész, megunja és otthagyja, hogy Heisenberg elkezd macskákkal álmodni de ez csak arra lesz jó, hogy otthon két csomag viszkaszt vegyen az egy szem cicájának, a biztonság kedvéért, ha netán egyszerre két különböző dobozban is feltűnne, hogy Jedlik összerak egy villanymotort és otthagyja a szertárban rohadni. Nem hagyhatom cserben az emberiséget, mert most íme itt ülök, a véredényrendszeremben ott kering a titkos szérum, és éppen megint a fájnöl esszémet kéne írnom, csakhogy lefulladtam másfél oldal után, vagy kettő után, mindegy, helyette írom ezt, helyette inkább a világot váltom meg, és muszáj az előző után egy második bejegyzés, egy felelet a válaszra, egy tükrözött arkhimédeszi pont, amit most szépen összekötünk és csak reménykedni merünk, hogy pont az egyenes lesz köztük a legrövidebb és legegyértelműbb szakasz.
A Tett után az Univerzum első reakciója az volt, hogy kezeim közé sodort többek között egy általam jó régen olvasott Lévinas-szöveget, benne az Én és a Másik egymásra utaltságával, hogy az a Bűn, ha a Másik számára közömbös vagyok, ha nem felelek a kérdésére. A Másik akárki lehet, a világ bármilyen kis sarka, akármelyik szereplője. Közömbös márpedig az emberi lény amúgy sem lehet, hiszen maga is a válaszadásban testesül meg. Olvasom a sorokat, ejha, valami LEDlámpányi csipogás azért érkezik a Gondviselés részéről, gondolom én, de rögtön arra is gondolok, hogy pont ettől fogva szarnom kéne az univerzummal folytatott metapárbeszédbe. Miért nem szarok bele mégsem? Miért kezd el egyre jobban fojtogatni az önreflexió? Talán elszámoltam valamit és a placebo-hatást rosszul kalkuláltam, hogy az egy csöppet nagyobb arányban volt jelen a szuriban mint kellett volna? Az persze egyértelmű volt számomra, hogy fizikai hatást amúgy sem szabad tapasztalnom, hogy valószínűleg egyetlen árnyalatnyit nem lesz színesebb vagy szürkébb a világ, és életlenebb sem, legalábbis ha idejében meghúzom a folyton kilazuló mikroszkópikus csavart dzsordzsó ármániról elnevezett szemüvegkeretemen. Vagy ha végre veszem a bátorságot a kontaktlencsékhez.
Jó, a Lévinas-szöveg maximum egy humortalan Univerzum pitiáner lépése lett volna. Jobbat röhögtem volna egy Konrad Lorenz szövegen, az tényleg viccesebb lett volna. Hogy sakkmattot adtam a beszorított királynak a lóval és az egyetlen paraszt, ami a második sorból hátra maradt, az pont velem szemben áll, hogy az lép egyet előre és szusszan a végén megadóan. Közben nézem a klaviatúrámat is, hogy mennyire idegen számomra, mennyire furcsák rajta a gombok, hogy minden betűnek van egy gombja, és ismét elővenném a régi emlékeimet, amiket már egyszer kipucoltam magamból és amik pont ebből kifolyólag már nincsenek is. Leszarom Lévinas-t, majd felhőtlenebb óráimban újból előveszem, több figyelmet is szentelek neki.

Hogy most akkor hogyan lehet mindezt összefoglalni? Ezt a blogot ugyanúgy a vak éterbe írom, a zenéimet a süket szféráknak próbálom beadni. Ha a vak, érzéstelenített kiskutya elpusztul, abból ő nem vesz észre semmit. Az injekció következtében egy vak kiskutya lett a homo sapiensből. Nincs szükség érzékszervekre, mert azok semmi érdemlegeset nem közvetítenek, nincs szükség félelemre, mert nincs mitől félni, nincs szükség nirvánára, mert az eloszlatott vágyak sincsenek már és az eloszlatás előtt se voltak, nincs szükség mennyre, mert túl sok benne a középszerűség, nincs szükség a pokolra, mert úgyis mindenki titokban oda vágyik, nincs szükség mámorra, egy szimpla húr megpengetése is mindent mozgásba hoz úgyis, nem kell az elmúlás, mert nem változtat semmin, nem kell a megszületés, mert persze az se tud újat mondani, a stílusra sincs szükség, hiszen a végén csak magát próbálja interpretálni, nincs szükség belső tűzre, mert az csak a behódolásról és a felpiszkált megaláztatásról szól, ahogy az ember felébred hűvös tavasszal a bukolika gecis díszletei közt, az apából fiú, az anyából kurva válik, és nem kellenek a finom, párnadús elvek sem, mert a homo sapiens-t odakötik a romantikus naplementében tűzre lobbanó stégekre a Balaton partján, így meg mindenki elhízik a szofisztikált zsigeriségtől, a hagyomány lila bársonyaiba burkolt erekciótól. Qed. Lehet, hogy mégis sikerült, lehet, hogy elkezdenek közeledni egymáshoz a szálak és a végén mégis lesz felelet a kérdésemre. A konklúzió az, hogy jelenleg még nem biztos hogy nincs, de lehetne. Egyelőre minden engem igazol. Az individuum szintjén sikerült a homo sapiens-t egy aprócska fokozattal meghaladni. Így van, ilyen pozitivista hozzállással konstatálom az eredményeket. Ez a pozitivizmus még egyértelműen a homo sapiens behatása, ám lassan kiveszik majd ez is. A végén nem fog érdekelni. A végén nem lesz érdeklés és törődés, hiszen semmilyen ismeret nem fog relevánsat nyújtani. Azt hiszem, jelenleg a felszámolsái periódus következik. Furcsa azért, hogy miért nem csak úgy kattant az egész, hogy zökkenhetett volna egyértelműen minden, hogy most sem kéne már írnom mindezt. Lehet, hogy egyszerűen csak vérvizsgálatra kéne mennem, van-e elváltozás, van-e valami patológiai különbség. Lényegtelen volna az is.

Kevergetem a mai napi harmadik kávémat, jó szarul sikerült összecsapnom. Az arcüregeim be vannak dugulva, amit arra használok fel, hogy egészen más ekvalizer beállításokkal, különböző fülhallgatókkal hallgatom végig a darabjaimat, van-e valami szembetűnő akusztikai különbség így.