Alkalmi grafománia

Van, hogy inkább katonákba vágnám a balkezem ujjait mert annyira fájnak a sok gitározástól és még így sem jutottam semmire. Van ez így, a túrósrétesemet is mindig megeszik, de a túrósrétes mindig megsül, amikorra akarom. Mondom néktek, a túrósrétes az egyik leghűségesebb sütemény, amit valaha ettem – mellette eltörpülnek a cinikus dobostorták, a kis biedermeier esterházyk, a fanyar humorú gesztenyetorták és a parfüm alatt is hemofíliás mignonok. Ez van. (Most hogy jön ide a cukrászat?!) Ma megismerkedtem Gary Moore-ral, aki egy ír gitáros és qrva jó, csak az a baj vele, hogy ő is Gary, mint a skót démon, de én elhatároztam, hogy mégegyszer kizarándokolok Dublinba, de most a Joyce-os korszaknak vége, és kezet csókolok ennek a Gary Moore-nak, mert olyan jó, hogy most, mikor ugyanúgy mint mindig, legfőbb ideje, hogy. De ez már a Baileys hatása, mert itt csillog a kis tömzsi üveg a laptop mellett, amin egyébként most fedeztem fel, hogy van webcam-je – eddig az a csillogó kis szembogár csak azt érdemelte ki, hogy hüvelykujjal püföljem, mert azt hittem, azzal lehet fényerősséget állítani. Elkezdtem németül Nietzschét olvasni. Befejeztem. A mostani hetet végig kíséri a Vészhelyzet-es mottó, hogy volt-e már olyan dolog az életemben, amire nagyon vágytam, csak éppen a frász tört ki rajtam miatta? A Vészhelyzetben úgyis mindig este van, a városból minden elmosódott csak éppen a magasvasút tragikus szkénéje nem, és egyáltalán, nem értem, hogy otthon mért nem kapcsol senki se villanyt? Névnapomra kishűtőt kérek a szobámba, hogy ott tárolja a Guinness-eimet és a likőröket. Én imádom a luxust és a legvadabb kapitalizmusban akarok élni, úgyhogy pont jókor élek. Azt akarom, hogy a 6,3 milliárd élő emberből legalább 6 milliárd engem szolgáljon ki, és ha nem is az arany pyramidon vagyok a táplálkozási lánc tetején, fölöttem azért nem következzen sok. Legyenek emberek, akik megtermelik a földimogyorómat, akik megtermelik hozzá a paprikát, akik elszállítják, akik a szállítóeszközöket vezetik, akik gyártják, akik üzletet kötnek, akik a Felix peanut-os dobozt legyártják, akik a fémet hozzáadják, akik a kohókban izzadnak, akik a bányában dolgoznak, akik a szurtos kis bányászokkal hálnak vigaszul: kis nők, akik a reklámot csinálják, akik megveszik nekem a Felix peanut-ot, legyen egy faszi, akit Felix-nek hívnak, és aki az életét fekteti egy ilyen üzleti fogásba, mint a földimogyoró, az anyukám hozza fel a szobámba és én már csak a dobozt nyitom ki, és miközben kinyitom, boldogan nyugtázom, hogy igen, én valóban a tápláléklánc csúcsán vagyok. És egyetemre fogok járni, mert büdös a munka, és 30 éves korom előtt semmit se fogok dolgozni. Így van ez. Ahogy hittantanárom mondaná az angyali üdvözlet frekvenciáján: a mai világban az endokrin folyamatok lelassultak, és mindenki később ér biológiailag is. Ugyanő hasonlítja az egyházi Tanítóhivatalt a kancához, akit a kis csikaja (vagyis az Egyház) követ. De a lényeg, hogy az e heti TIME-ban a brit kiskorúak bűncselekményeiről olvashat az olvasó – a világ urai és azok csemetéi nem tudnak mit kezdeni magukkal. Rám és az öcsémre is majdnem rászabadult Torquay-ban egy rakás tizenkét éves valamelyik ammónia-szagú parkolóházban, mert azt mondták, hogy ez az ő országuk. Ja, de ez már a haverom szomszédja volt és host family-je, és utána fogta magát és a kutyaszaros parkban magáévá tette nem éppen nádszál barátnőjét. Ruhástul. Van még mit tanulni. Egyébként ő is olyan vörös kis köcsög volt, mint Gary. És én egyedül voltam abban az országban, amelyik éppen a világ második ura. De rossz. Az idén nem csábít sem a Sziget, sem a Volt, habár még van mit felfedniük a programból. Nekem alapvetően ez a mező+nyár+izzadás+10000Watt kombináció tűnik némileg visszásnak. A nyári fesztivál nem csak erről szól, és lehetne másként is. De én követem el azt a hibát, hogy zenét akarok hallgatni. Jelentős élmény a tegnapi nap papírfecnis élményei közül egy álmodozó szemű leányzó fenomén-szerű megjelenése a buszon. Magyaráz neki a barátnője, de én még soha olyan figyelmet nem láttam ember szemében, mint az övében. És sokszor pillantott a barátnő szájára, de vélhetőleg nem az ottani foggyökerek látványát tanulmányozta. Imádom, amikor egy csaj a számat (vagy másét) nézi. Ez most ciki? Bárcsak favázas házban laknék, az utca fölött, és arra ébrednék, hogy leszakadtam! Erről álmodtam a minap de valamiképpen a megrendítő élmény egészen bizsergető érzéssel párosult. Mintha kapkodnék egy jó mell után, de az valahogy elérhetetlen. Én pedig nem szeretek elérni dolgokat, nem szeretem az orgazmust, nem szeretnék jól megtanulni gitározni, és lehetőleg semmit sem befejezni. Az lenne a tevékenységeim halála. Mindig csak a szívás, mire eljutok valahova. Onnantól érdektelen. Ez bánt.