Írni kéne

Nem véletlenül kerül most be több bejegyzés éppen mára, augusztus 14.re. Az itt megjelenő szövegek mind egy korábbi blog (R.I.P.) termékei voltak, most pedig ilyen amatőr módon pakolom át őket ide. Nagyjából hetes időközökben íródtak, valamikor ez év áprilisától kezdve.


**************


Pedig most írni kéne, de csak szopogatom a tiktakkot. Ez nálam kicsit önkínzás, de mindenképpen szorongásaim tudatos megbéklyózására irányul, ugyanis apropó tiktakk, még tejfogas koromban bevettem egy marékkal, és egy szóváltást követő dühödt percében egy kis vörös skót démon, Gary, kihasználva az alkalmat, behúzott. Mondom, skót volt, a focipálya zsarnoka, de már tudott valamelyest magyarul is, és mindenkit terrorizált, a haja vörös, a bőre tejföl és én akkor csak úgy határoztam meg őt, hogy a segge lyukáig szeplős. Tényleg szeplős volt. Szóval behúzott és kiverte az egyik alsó szemfogamat, mely persze elvegyült a tiktakkokkal, de ezt még nem tudtam akkor, próbáltam nem megfulladni a torkomra szaladt szemektől. Azóta fóbia, hogy a marék tiktakk között vajon mikor csikordul a fogam. Főleg a törött darabok ijesztőek. Garynek nem lehetett visszaütni, és én különösen féltem minden ilyen nagyfiútól. Azonban volt ott egy meséskönyv-szemű lány (copyright Kosztolányi), aki mellém ült és a térdemet fogta, amíg pityeregtem, Gary pedig még a gorrilláéval vetekedő felfogóképességével is megértette, hogy valami magasabb és egyetemesebb síkján az embernek mégis csak én győztem, ő pedig megaláztatott – nézett is rám dühösen és mellettem az osztály második számú szépségére, aki azért a legszebb volt az én szememben, mert az osztályszépe tényleg nagyon sablonos volt, mintha egy képeskönyvből válogatták volna a szülők – igen kérem, nyuszi foga az feltétlenül, és dús barna haj, de akkor már hozzá a révedező barna szem és valami extra kellemesen puha bőr – ezt már felárért. Szóval kiválogatták, de a második számú osztályszépe végül is megvigasztalt. Azóta is vertek már meg, és sokszor nagyon hülyén visszatámadtam, amikor pedig íratlan szabály, hogy a menet végén nem osztanak lapot. Csak azóta már nincsenek mesekönyvszemű lányok, hanem kemény sztragölforlájf. Képzelheted. Egyébként ma lettem tizennyolc éves. Hm. Mintha izgatna, de sajnos nem, ha megkérdezed, na, milyen felnőttnek lenni hivatalosan is, akkor csak az van, hogy pont annyira jelentéktelen érzések kerülgetnek, mint tegnap, amikor még nem voltam tizennyolc, sőt, még annál is semmitmondóbbak. Nem úgy, mint L. barátom születésnapján, amikor éppen a kombínón ültünk a Margit híd kellős közepén és révedezve vártuk a másodperceket, hogy átforduljon az óra, miközben a tejfölös ködbe vesző Parlamentet és a hátizmait nyújtó szabadságszobrot figyelgettük, mert ő azt mondta, miközben nagyot szippantott, talán éppen rágót vett be, hogy ő érzi, és hogy teljesen más. Tizennyolc évesnek lenni. A hangulatot azért sikerült megalkotni. Leghűségesebb és legintelligensebb K. barátommal beültünk kora délután a kihalt Irish Cat-be a Múzeum krt.-n, egy korsó Guinness mellett a másfél centi vastagságú, cédrus foglalatú vaniliás Vascó-nkat szopogattuk és megváltottak a világot egy kétszemélyes asztal mellett. K. barátom a lehető legintelligensebb, és félelmetesen az, és félek, hogy még ilyen flexibilis és jó humorú egyéniséget soha nem találok már. Mondd azt, hogy keveset éltem, kiscsíra. De tényleg így van. Közben 15:45-kor 18 éves lettem. Ennek vannak pozitív vonzatai is. Kicsit fellélegeztem és előtört belőlem a grafomán. De amikor nem írok, akkor gitározok, bár annyira reménytelen próbálkozás ez, hogy szinte észre sem veszem már, amikor csinálom, pedig megvan a napi 2-3 óra, ez már camus-feeling, de kérdés az, lehet-e vajon hangszerre sziszüphoszt játszani? Egy suta kis Invasion-öm van, fekete, licences floyd rose-zal, kicsit használt húrkészlettel (van egyébként tartalék), 1 humb, 2 single coil, dunlop és planet wave pengetőkkel, meg egy ari kis marshallal. Ja, zoom g1x multieffekt is van. Ez van, meg a kialakuló gerincferdülések, a lapos és kérges balkéz-ujjaim, mega teljes rezignáció. A mai napra még egy észrevétel, amit azért jó tudatosítani, ha költő-palánták is megtisztelik csempézett medrű életem csobogását – ha a verseid úgy kezdődnek mindig, hogy „pedig most kéne írni”, „most hogyan fogalmazom meg”, „elkopott a tollam az idő stb.” és ehhez hasonló keményen, hashajtósan önreflexív elszólásokkal, mint amikkel én büszkélkedhetek már hónapok óta, az jobb, ha kimegy egy kis friss levegőt szívni, vagy ha a lakás szerencsétlen módon beragadt a VI. kerbe, akkor fel kell ülni a trolira és kimenni vele a Városligetbe, vagy csak menni két békés, villamoszúgásos kört az untig ismert utcákon, hogy hátha a néhány évtizednyi életéved alatt éppen abban a valószínűtlen napszakban nem láttad a lakókörnyezetedet még soha – és nem fog a Múzsa az öledbe ülve szexiskedni, mert mért tenné, a Múzsa csak a fess fiúknak és a csúnya lányoknak súgdos.