28 augusztus 2008

Ül a nappaliban

Ülök a nappaliban, a teraszajtó felől hűvös levegő érkezik, de nem arra gondolok, hogy ősz van, hanem hogy bár pokol ez a nap, vagyis kilátástalan, miután hiába próbáltam meg magam hasznossá tenni, hogy rendet raktam a szobámban, költözök folyamatosan át a MacBook-ra, végre kiírom a zenéimet, filmjeimet, pendrive-ra mentek minden fotót, vagyis archiválok, ahogy szoktam, de ami félbeszakadt már majdnem egy hete, bár kilátástalan a nap, mégis minden jól van, nem arra gondolok, hogy ősz van meg minden, hanem ahogy a nappaliban ülök, a bőr kanapén, és előttem a dohányzóasztal tele mindenfélével a fejmasszírozótól a Konrad-os kilowattóramérőig mindennel, hogy ezek a holmik mégis ott nyugszanak az asztallapon, nem esnek le, hogy van gravitáció, és rám 760 hgmm levegő súlya nehezedik, de nem nyomja szét a fejemet, mert az ereimben meg a szervezetemben ugyanennyi kifelé a nyomás, és pont húsz fok van, meg oxigén, ami éltet, a gyomrom emészt, a belek bolyhai simogatják a kaját, amit megettem, a szemem nem szárad ki, a fogaim nem lyukadnak éppen ki, a torkom nem gyullad be, az aranyeremet nem operálják éppen ki, a bőrfotel kényelmes, az összes muflon vagy szarvasmarha már az Örök Legelőkön járja násztáncát, és már nekik is mindegy, hogy a bőrükön egy depis kamasz terpeszt, szóval arra gondoltam, hogy mindez így nagy jól van, vagy inkább nagyon is jól van ez így. Meg is halhattam volna azokban az idilli másodpercekben, mert mért ne, de nem haltam meg, mert most írom ezt itt, pedig a számítógép nem ott van helyileg, ahol a nappaliban ültem, tehát már nem vagyok ott, és amikor meghalhattam volna, az már akkor volt. Persze még most is meghalhatok, a tényállás így változatlan. Kb. 250 kész és retusált fotográfiával büszkélkedhetek, amiket majd ünnepélyesen, egy csomagban laborba küldök, hogy ünnepélyesen és egy csomagban vehessem át aztán. Ez a 250 kép kivételesen nem az utazok-és-dokumentálok-hogy-maradjanak-emlékek jellegű körútjaim során készültek, hanem annál tudatosabban, más attitűddel. Ezek közül láthat a jobb oldali slideshow-ban képeket a Kedves Olvasó. Még írnék, a grafománia szellemében, sok egyébről, vagy mégsem, no de mindegy, mehetek ismét a 200 vödrömért, a kerti medencét merni, hej, haj danaida lányok...

Nincsenek megjegyzések: